Mint írták, a kerékpárral közlekedők igényeit teljesíti Miskolc azzal, hogy a Bosch ipartelep és a belváros között, a Katalin utcával bezárólag kerékpárutat alakít ki. Ez részben felfestéssel, részben a közúti forgalomtól elválasztott új gyalogút és kerékpárút építésével valósul meg - olvasható a közleményben.

A belváros összekötése a Miskolc északi határában lévő iparterülettel kedvező hatással lehet a munkaerő mobilitására. A fejlesztés révén biztonságosan lehet közlekedni kerékpárral a város északi területein működő nagyvállalatokhoz, valamint a Borsod-Abaúj Zemplén Megyei Kórházba és a környéken működő bevásárlóközpontokhoz.

A közlemény szerint a kivitelezés júliusban megkezdődik, a beruházás több ütemben, szakaszosan valósul meg. A beruházás állami és uniós hozzájárulással, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával, csaknem 500 millió forintból valósul meg.

Kitértek arra, hogy 2021-ig folytatódnak a kerékpáros infrastrukturális beruházások Miskolcon, erre várhatóan 1,2 milliárd forintot költ a város. Szinte minden városrész kerékpárúton is elérhetővé válik, továbbá agglomerációs kerékpárút-építéseket is terveznek.

Napi.hu/Szabó Dániel