Az Eurasia Group szerint ha a forint az euróhoz képest a következő két hétben 2 százalékkal vagy ehhez közeli mértékben még tovább gyengül, akkor az MNB szóbeli intervenciót alkalmaz a piacok hűtése végett. Sem a magyar kormánynak, sem az MNB-nek "nincs baja" a gyengébb forinttal - vélik az elemzők.

Így nem számítanak azonnali kamatpolitikai lépésre az MNB részéről, kivéve ha a forint rövid idő alatt 5 százalékkal vagy ennél még nagyobb mértékben tovább gyengül, ugyanis egy ilyen mértékű gyors forintgyengülés esetén már érzékelhetőbbé válna az inflációs nyomás az import drágulása miatt. Addig az MNB "puszta megfigyelőként" szemléli továbbra is a fejleményeket, mivel egy esetleges kamatemelés a forintgyengülés hatásainál többe kerülne a háztartásoknak.

A Capital Economics szakértői úgy fogalmaztak: a forint árfolyammozgása megerősítette azt a várakozásukat, hogy az MNB az idén elkezdi az enyhítésre hajló monetáris politika visszafogását. Bár 2018 végén 0,9 százalék maradhat az alapkamat, ám 2019 végére már 2,5 százalékot várnak, sőt 2020-ban 3,0 százalékig emelkedhet - derül ki az MTI összefoglalójából. A Capital Economics idén 2,8 százalékos, jövőre 3,8 százalékos, 2020-ban 3 százalékos éves átlagos inflációt vár Magyarországon.

A Commerzbank londoni részlege csütörtökön úgy fogalmazott, hogy az MNB már a közeljövőben semlegesre módosítja monetáris alapállását, a mennyiségi enyhítésnek megfelelő programok és a swap-aukciók felfüggesztésével. Ezt vagy követik kamatemelések, vagy nem, függően attól, hogy a jelenlegi globális eladási hullám meddig megy el.

A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.