Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kommunista időszak miatti kárpótlásáról még a Horn-kormány döntött, az örökjáradék alapja akkor az volt, hogy a kommunista államhatalom kiépülésekor az egyházi tulajdonok legnagyobb részét államosították, azonban a rendszerváltáskor ezeket nem minden esetben lehetett azonnal visszajuttatni: addigra iskolák, közintézmények működtek bennük.

A Horn-kormány ezért felajánlotta, hogy az egyházak lemondhatnak az ingatlanjaikról, cserébe azokért az állam fizet majd.

Az egyházak akkori áron számítva 67 milliárd forint értékű ingatlanvagyon tulajdonjogáról mondtak le.

Hat évvel ezelőtt már az ingatlanjáradék összege az 1998-as induláshoz képest nagyjából ötszörösére, 3,2 milliárd forintról kis híján évi 16 milliárd forintra nőtt. Ma pedig már majdnem 18 milliárdnál tartunk, így összesen már 200 milliárd forintot kaptak a felekezetek - írta a napokban a Népszava.

Ezek után olvasóinkhoz fordultunk, hogy megtudjuk, szerintük jogos-e az ekkora mértékű támogatás. A Facebook-oldalunkon feltett kérdésre érkezett válaszok eléggé egyértelmű képet festenek: 55 százalék szerint, bár ját valamiféle kárpótlás, a mérték túlzó. A szavazásaink során olvasóink a hangulatjelekre kattintva tudnak válaszolni, ám most sokan a dühös ikonra kattintottak. Ez bár nem volt a válaszlehetőségek között, vélhetően azt szimbolizálták, hogy nem támogatják az ilyen mértékű támogatást. Amennyiben ezek is beleszámítjuk, úgy már 79 százalék szavazott volna arra, hogy nem kellene ennyi pénzt, ilyen címen az egyházaknak adni, 17 százalék szerint pont megfelelő az összeg, mindössze 4 százalék mondta azt, hogy bármennyi pénzt megérdemelnének.

A kérdéshez - kérésünknek megfelelően - rengeteg komment is érkezett, a legtöbb lájkot Sándor kapta a következő bejegyzésért: "Nem jogos, minden rendszernek megvannak a károsultjai és a haszonélvezői az egyház pedig minden rendszerben a haszonélvezők között volt van és lesz mivel a népbutitásban élenjár. Tisztelet a néhány kivételnek."

Népszerű volt Julianna hozzászólása is: "Az egyház és az állam szétválasztásának lenne már itt az ideje. Kizárólag az egyház által fenntartott iskoláknak, kórházaknak, idősek otthonának, és egyéb közcélú intézményeinek kellene támogatást adni, de csak akkor, ha az valóban értéket teremt, hasznos, és társadalmi támogatása is van. De egyébként pl. az egyházi intézményeket tartsák el azok, akik használják. Pl. az iskolákat a szülők."

Majának volt egy-két szavaz ehhez: "Úgy látszik te gyermektelen vagy! Mert az írásodból kitűnik, hogy fogalmad sincs mennyi pénzt, wc papírt, krétát...stb visznek a szülők az iskolákba, hónap, mint hónap!!! Talán TÁJÉKOZÓDJÁL kedves!" Julianna azonban nem hagyta annyiban: "Egyházi iskoláról beszélsz? Elég szomorú, hogy a magasabb támogatás ellenére sem képesek kigazdálkodni a kréta, a wc papír árát. Az állami intézményekben mindez általános, sőt az iskola alapítványának is gyűjtenek pénzt, 1 %-ot. Egy egyházi iskola fogadjon be minden osztályba szegény családból érkező vagy cigány gyereket is ingyenesen! Ha magasabb színvonalú náluk az oktatás-nevelés, akkor a szülők fizessenek ugyan úgy, ahogyan az alapítványi iskolákban teszik. A magán kórházban is a beteg fizet, nem az állam!"

Zsolt pedig csak egy egyszerű kérdést tett fel, amivel kommentcunamit indított el: "Mit csinál az egyház? Konkrétat megtudhatok?" Szilárd szerint: "A lelkipásztori szolgálat mellett vannak un. tanító rendek, melyek oktatási intézményeket és feladatokat látnak el. Ezen kívül betegellátó rendek és egyéb szervezetei is léteznek. A szociálisan rászorulóknak gyakran fedelet, ételt és ruhát is biztosítanak. Egyéb iránt egy olyan értékrendet közvetítenek (legalábbis ez kéne az alapeset legyen), ami arról szol, hogy vedd emberszámba a másikat, ne tégy rosszat magaddal, de másnak sem. Körülbelül ilyeneket csinál." Zsolt egyből visszakérdezett: "Vagyis ez lenne a feladatuk önmérséklő, szerény módon. Ehelyett?" Szilárdnak erre is volt válasza: "Szerencsére nekem a fent említettekből (is) jutott. De amúgy ahol több száz fős szervezetek vannak, mindig lesznek hibák és visszaélések. Ilyet is tapasztaltam."

Vera pedig az iránt érdeklődött, hogy "csak azt nem értem, hogy miért van némelyik templom bejáratára kitéve, hogy "hajléktalanok nem mehetnek be!"? ". Szilárd azonban nem jött zavarba: "Mert egy központi erőtér védi a bejáratot és a nyílászárókat. Ez a láthatatlan pajzs a templom építés furcsa velejárója, magától alakul ki. Ez nem engedi be a hajléktalanokat, a kiírás mely minden templomon kinn van, csak erre figyelmeztet. A papok, pedig akik egész nap semmit sem csinálnak maximum néha ezt a táblát cserélgetik ha kifakul. "

Rozális pedig nem tudott elszakadni a politikától, amikor a választ kereste a fenti kérdésre, miszerint mit csinál az egyház: "Szavazatokat gyűjt a fidesznek!"

Volt, aki hosszabban válaszolt, érdemes idézni például ezt a kommentet: "Tisztelem azoknak az embereknek a hitét, akik tiszta szívvel hisznek. De most jön a de! Ahhoz, hogy az istenükkel beszélgessen, nem papok kellenek, hanem elmélyülés. A papok nagy része eleve alkalmatlan arra, hogy a lelkek pásztora legyen! Tisztelet a ritka kivételnek. Az én ateista világomba belefér ll. János Pál tisztelete. Belefér Böjte Csaba tisztelete, sőt segítése, többszöri támogatása., de nem fér bele a mostani pápa kereszténységet eláruló, a bibliát sajátosan értelmező konkrétan politizáló regnálása. Nem az zavar, hogy a papok élvezni akarják a földi javakat, hanem az, hogy azt helyezik előtérbe, pedig fordítva kellene! Először a híveik jólétéről, - nem elsősorban anyagi értelemben- kellene gondoskodniuk. Mert az lenne a feladatuk ezen a sárgolyón, hogy életük végén bebocsájtást nyerhessenek a mennyek országába."

Vagy itt egy másik: "Rendszer váltás azzal kezdődött, hogy neki álltak kárpótlást osztogatni. Az egyházak is vissza kapták amit kértek vagy tudtak. 27% infláció volt. 25 év után még mindig kárpótlásra osztogatni a forintjainkat. Meg kérdezném bennünket kis embereket kifog kárpótolni a rengeteg munkahely megszűnéséért, gyárak eladásáért amit a szüleink téglánként építették fel, addig mi kis gyerekek be voltunk zárva mert bölcsődék és óvodák nem igazán voltak. Arról nem is beszélve hogy a világon a leggazdagabb a Vatikán. És a politikát nem kéne a templomba bevinni és többen járnának templomba és a gyülekezet el tudná tartani a templomokat."

Anna sincs elragadtatva az ötlettől, hogy kárpótlást fizet az állam: "Szégyelljék magukat az egyházak, a bíborossal az élen, Sz@rban van az egészségügy oktatás gyerekek éheznek ők meg állandóan csak kérnek meg kérnek. Van pofájuk még a templomokban is szónokolni, hogy adományozzanak az emberek. Közben meg luxus kocsikkal közlekednek. Egyre csak kövérebbek lesznek minden papnak micsoda kisimult képük van ,gondolom a jóléttől.." Judit és Maja pedig abszolúte egyetért vele: "ingyenélő semmirekellők! Menjenek dolgozni, mint a többi ember!", illetve "jól éltek a mi adóforintjainkból?! Kéne valamit dolgoznotok érte a népnek!!! A vigyorgás, kevés!!!"

Sándor ezzel szemben másnak adná a pénzt: "Kárpótlást a parasztoknak!!!! Mindig lehúzta őket az egyház!!!!!"

Péter pedig egy igazán demokratikus megoldással állt elő: "Egy fillért se kapjanak! Minden egyházat tartsanak el a saját hívői!"

Ön szerint?