Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szerint elfogadhatatlan a főváros által tervezett újraindítási adó. A jelenlegi válság sújtotta helyzetben semmilyen formában nem támogatható a még működő és a gazdaságot életben tartó vállalkozások megsarcolása - jelentette ki Parragh László a Magyar Nemzetnek adott interjúban.

Az MKIK elnöke szerint az erről szóló egyeztetésből csak a vállalkozói oldalt, illetve a gazdasági kamarákat hagyták ki. A kamarák és a vállalkozói érdekképviseletek megkérdezése nélkül, azaz érdemi egyeztetés nélkül akarnak egy olyan adóemelést végrehajtani, ami a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben tönkre is teheti az érintett vállalkozásokat, úgyhogy ilyen módon elfogadhatatlan.

Karácsony Gergely főpolgármester nemrégiben jelentette be, hogy azoknak a vállalatoknak, amiket szerinte a válság kevésbé érintett, de az adótámogatásokból előnyük származik, a korábbi két százalék helyett 2,5 százalék iparűzési adót kellene befizetniük, amit újraindítási adónak neveztek el. Maga az MKIK viszont éppen azt javasolja, hogy a helyi iparűzési adót függesszék fel egy évre, ami az önkormányzatok legfontosabb bevételi forrása jelenleg. A kamarai elnök által ismertetett csomag szerint a társasági nyereségadót - ez már a központi költségvetés bevétele - időszakosan egy évre 5 százalékra kellene csökkenteni.

Parragh az mfor.hu kérdésére azt mondta, a szolgáltató szektorban is változás kell, állami beavatkozást sürgetett. Parragh szerint a vendéglátóhelyek bérköltségének 80 százalékát át kéne vennie az államnak.