Az idén januártól a 20 ezer forint alatti átutalásokat nem terheli a 0,3 százalékos tranzakciós illeték, a hitelintézetek egy része azonban ezt az engedményt nem engedte át a fogyasztóknak. A jegybank által tervezett újabb beavatkozásáról azonban nem ír Matolcsy György MNB-elnök egy kedden közzétett parlamenti válaszában. (A dolog pikantériája, hogy az illetéket Matolcsy nemzetgazdasági minisztersége alatt vezették be, 2013. január 1-től.)

Mesterházy Attila MSZP-s képviselő arról kérdezte a jegybankot, hogy indított-e vizsgálatot azon bankokkal szemben, amelyek az ügyfelekre hárították a tranzakciós illetéket? A válaszból kiderül, hogy igen, de ennek már jó pár éve. Az MNB az illeték 2013-as bevezetése után valóban vizsgálta a bankok gyakorlatát, és ki is szabott 1,86 milliárd forintnyi büntetést összesen 142 piaci szereplőre.

A bankok egy része nem vitatta a jegybank intézkedését, de 26 hitelintézet beperelte a jegybankot. Ezek közül 23 esetben nyert jogerősen a jegybank, egy esetben pedig a hitelintézet, két ügy még folyamatban van. A bankok többsége egyébként az MNB-s elmarasztaló határozatok után olyan új számlacsomagokat vezetett be, amelyekben áthárította végül az illetéket.

Matolcsy a januárban előállt helyzettel kapcsolatban tervezett újabb vizsgálatról ugyan nem írt, de a pénzügyi edukáció fontosságát hangsúlyozta, amelynek kulcsszerepe van a tudatos bank- és számlaválasztásban. A jegybank szerint a bankpiaci verseny fokozásával az ügyfelek is kikényszeríthetik, hogy minél több hitelintézet kínálja méltányos áron a magas színvonalú szolgáltatásokat.