Szuperállampapír ide, lakásvásárlási láz oda, a lakosság készpénzállománya a harmadik negyedévben is tovább nőtt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes adatai szerint, és a történelem során először átlépte az 5000 milliárd forintot. Egészen pontosan 5050,9 milliárd forintnyi készpénzt őriznek az otthonokban, ami azt jelenti, egy háztartás átlagosan 1,23 millió forintot tart a párnacihában. Ebből 4718,9 milliárd volt forintban, a többi valamilyen valutában.

Ez csak az átlag persze, a háztartások többségében nincs ennyi készpénz, lehetnek azonban olyan családok is, amelyek több tíz millió forintot rejtegetnek az otthonukban különféle bankókban. A felhalmozott készpénzállomány azóta is rendületlenül nő, amióta megjelent a Magyar Állampapír Plusz (MÁP+), a második negyedévben 143,9 milliárd, a harmadikban pedig 128,3 milliárd forintot tett így félre a lakosság. Pedig a kormány úgy gondolta, az új államkötvény hatására csökken majd a készpénzállomány.

Nem kötik le

A háztartások pénzügyi eszközeinek állománya összesen 59 253,4 milliárd forint volt szeptember végén, miután több mint 930 milliárd forintot tett félre a lakosság három hónap alatt, emellett bő 850 milliárd forintnyi hozam is gyarapította a vagyont.

A készpénz mellett a betétek állománya is nőtt, csaknem 6800 milliárd forintot tart a lakosság lekötetlenül folyószámlabetétben, ami történelmi rekord. Az egyéb betétek mennyisége - ez többnyire lekötött betétet jelent - viszont tovább csökkent 3254,6 milliárd forintra, ami 16 éves mélypont. Ez nem meglepő, hiszen az átlagos lekötött betéti kamat csupán 0,27 százalék, igaz, néhány hitelintézetnél vannak ennél jobb, akár 3 százalékos akciós ajánlatok is.

A lekötött betétnél sokkal jobban fizet az állampapír, inkább azt választja a lakosság. A háztartások a MÁP+ megjelenése óta több mint 2 ezer milliárd forintnyi friss pénzt fektettek be hosszú állampapírokba, igaz, a rövid állampapírokból ez idő alatt csaknem 700 milliárd forintot kivettek. A teljes állomány persze így is nőtt, szeptember végén a kisbefektetők már több mint 7400 milliárd forinttal finanszírozták az államot.

Jól jártak a pénztártagok

Részvényekben és céges üzletrészekben van a háztartások pénzügyi vagyonának több mint kétötöde, bő 25 ezer milliárd forint. Ebből a tőzsdei részvény csak egy kis szeletet visz el, nem egészen 1000 milliárdot,nem tőzsdei részvényekben kétszer ekkora vagyon van. Befektetési alapokban is tart a lakosság csaknem 4200 milliárd forintot. A vagyon döntő része - bő 18 ezer milliárd forint - viszont egyéb céges részesedésekben található.

Szépen gyarapodnak a hosszú távú megtakarítások is. Életbiztosításokban 2057 milliárd, nyugdíjpénztárakban pedig csaknem 1970 milliárd forint volt a harmadik negyedév végén, ebből 264 milliárd a megmaradt magánnyugdíjpénztáraknál. Az állami rendszerbe visszalépett tagok követeléseit is nyilván tartja az MNB, nekik elméletileg csaknem 2800 milliárd forinttal tartozik még mindig az állam.

A maradók az idén jól jártak, magánnyugdíjpénztárak a harmadik negyedévben több mint 5 milliárd, január óta pedig 15 milliárd forint hozamot termeltek, az önkéntes kasszák hozama a harmadik negyedévben 36,2 milliárd, az év egészében pedig csaknem 95 milliárd forint lett. Az életbiztosítások az utolsó negyedévben több mint 40 milliárd, az év egészében pedig 110 milliárd forint fölötti árfolyamnyereséget értek el.

 

Háztartások pénzügyi vagyona
Háztartások2019Q3 (Mrd Ft)
Pénzügyi eszközök59 253,4
Készpénz5 050,9
Folyószámla betétek6 766,4
Egyéb betétek3 254,6
Rövid lejáratú hitelpapírok2 441,9
Hosszú lejáratú hitelpapírok5 239,2
Rövid lejáratú hitelek668,4
Hosszú lejáratú hitelek1 009,0
Tőzsdei részvények988,0
Nem tőzsdei részvények2 066,5
Egyéb tulajdonosi részesedések18 023,9
Befektetési jegyek4 196,3
Nem életbiztosítási díjtartartalékok393,8
Életbiztosítási díjtartalékok2 057,0
Nyugdíjpénztári díjtartalékok1 968,8
Szabványosított garanciák54,3
Pénzügyi derivatívák2,6
Kereskedelmi hitelek és előlegek189,9
Egyéb4 881,8
Rövid lejáratú hitelek836,4
Hosszú lejáratú hitelek7 412,8
Pénzügyi derivatívák3,8
Egyéb tartozások1 468,6
Nettó pénzügyi vagyon49 531,9
Forrás: MNB

Halmozódik az adósság is

A nettó pénzügyi vagyon is tovább nőtt, és szeptember végén már 49,5 ezer milliárd forint fölött volt. Pedig a háztartások adóssága is gyors ütemben hízik, az idén kilenc hónap alatt csaknem 700 milliárd forinttal növekedett, és szeptember végére meghaladta a 9720 milliárdot. Ebből 8250 milliárd forint bankhitel volt, ennyi adóssága utoljára 2014 végén a devizahitelek forintosítása előtt volt a lakosságnak. Akkor az elszámolások során mintegy 1000 milliárd forintot eltöröltek ebből, de mostanra visszajött ez a mennyiség.

A harmadik negyedévben különösen sok hitelt vettek fel a háztartások, a hitelfelvételek mennyisége 477,8 milliárd forinttal haladta meg a törlesztésekét főleg a babaváró támogatás és az állampapírok vásárlására használt lombardhitelek húzták fel az állományt. Ez történelmi rekordnak számít, még a válság előtti utolsó rohamok idején sem volt soha ilyen erős a hitelpiac.