Kiemelkedő év volt 2019 a magyarországi hitelezésben - állapította meg Nagy Tamás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója az aktuális hitelezési folyamatokról. A vállalati hitelezés is pörgött, és a lakossági hitelezés szintén csúcsra járt tavaly.

Sorban állnak a cégek a hitelért

A vállalati hitelezés két számjegyű mértékben nőtt tavaly, csak az év végén volt némi visszaesés néhány nagyobb törlesztésnek köszönhetően, de így is 14 százalékkal nőtt az állomány, ez régiós összevetésben kiemelkedőnek számít. A szomszédos országokban 5 százalék alatti mértékben nőtt a hitelállomány. Magyarországon GDP-arányosan 18 százalék a vállalati hitelállomány, ez még messze van a euróövezet 34 százalékától.

A vállalati hitelezés centruma Budapest, ott veszik fel a cégek a legtöbb hitelt, ráadásul tavaly a fővárosban 20 százalékkal nőtt a kihelyezések volumene, de volt néhány olyan megye, ahol 40 százalék körüli növekedést is mértek. Azok a cégek jártak jól, amelyek tavaly túlestek a hitelfelvételen, az idén ugyanis a bankszektor a hitelek árjellegű feltételeinek szigorítását tervezi.

A hitelkiáramlás szerkezete egyre egészségesebb, folyamatosan nő a fix kamatozású hitelek aránya, tavaly a frissen kihelyezett vállalati hitelek több mint fele ilyen volt. Ebben fontos szerepe volt a növekedési hitelprogramnak (NHP Fix).

A babaváró mindent megváltoztatott

A lakossági hitelállomány 17 százalékkal nőtt 2019-ben, a babaváró támogatás nélkül azonban csak 9 százalékos lett volna a növekedés. Nemzetközi összevetésben az első félévben még hasonló mértékben nőtt a hitelezés, mint a régió többi országában, a második félévben viszont Magyarország elhúzott a mezőnytől. A lakossági hitelek állománya azonban még így is csupán a GDP 14 százalékát teszi ki, ami jócskán elmarad az eurozóna 49 százalékos penetrációjától.

Tavaly csaknem 2300 milliárd forintnyi friss hitelt helyeztek ki a bankok, ebből 470 milliárd volt babaváró támogatás. A személyi hitelek és a lakáshitelek volumene is nőtt. Aggodalomra adhat viszont okot, hogy több nagy lakossági bank figyelmeztette az MNB-t, hogy a következő hónapokban a fogyasztási hitelportfóliók minőségének romlására számít.

Az alacsony kamatkörnyezetben nőttek a kamatfelárak, az MNB arra számít, a növekvő verseny miatt a lakossági hitelek felára mérséklődik majd. Örömteli fejlemény, hogy a fix kamatozású lakáshitelek aránya egyre nagyobb, a tízéves kamatfixálású kölcsönök a legnépszerűbbek.

Félmilliós jövedelemmel vették fel a családok

Babaváró támogatásból február végéig 59 ezer szerződést kötöttek 566 milliárd forint értékben. Az átlagos hitelösszeg 9,7 millió forint, vagyis szinte minden fiatal házaspár a maximális összeget igényli a kamatmentes kölcsönből. Mivel a házasságkötéshez kötik a hitel felvételét, a házasságkötések száma 26 százalékkal nőtt tavaly a második félévben. A babaváró hitelek 39 százalékánál már felfüggesztették a törlesztést, vagyis 10-ből négy hitelfelvevőnél már megszületett vagy úton van a baba.

A babavárósok jellemzően nem vesznek fel másik hitelt, 11 százalékuknak van lakáshitele, személyi hitele 4 százaléknak volt, és a családok 1 százaléka rendelkezett gépjárműhitellel. A babavárót jellemzően a tehetősebb réteg vette fel, az adósok átlagos nettó jövedelme 248 ezer forint volt fejenként, a medián fejenkénti jövedelem is meghaladta fejenként a 210 ezer forintot.