Magyarország nyersanyagimportőr gazdaságként erősen ki van téve a globális árhatásoknak, emellett az újraindítással párhuzamosan újra megjelent a munkaerőhiány, dinamikus béremeléseket okozva. Így külső és belső tényezők együttes hatására magasabb most az infláció - derül ki abból az interjúból, amit Virág Barnabás, az MNB alelnöke adott a Világgazdaságnak. Ugyanakkor az infláció megugrása a helyreállást is veszélyezteti.

Jelenleg kétféle jegybank van: az egyik még csak beszél az infláció kockázatairól, míg a másik már fölvette a kesztyűt, és tesz is ellene. Az MNB-nél az utóbbiak közé tartozunk. A jegybank szeptemberi Inflációs jelentése mérföldkő lesz: az új előrejelzés lehetőséget ad a beérkező adatok és az eddig megtett lépések hatásainak értékelésére, valamint annak azonosítására, hogy mely eszközünkkel milyen további lépésekre van szükség - felelte az alelnök arra a kérdésre, meddig folytatódhat a szigorítás.

Ami a kamatemelés kockázatait illet, a kkv-k hitelállományának közel fele, a lakossági hitelállomány mintegy háromnegyede esetében egyáltalán nem vagy csak elnyújtva jelennek meg a kamatemelés hatásai a kamatlábak rögzítettsége miatt. Ugyanakkor el kell kerülni, hogy a hitelek a hatékonysági problémákkal küzdő vállalatok víz fölött tartását szolgálják

Szakmai viták

Valóban vannak érdemi nézetkülönbségek a jegybank és a kormány között? - kérdezték a Világgazdaság sajtómunkásai. A válasz szerint az MNB és a kormány stratégiai szövetségben működik, megjelent azonban egy új elem a képletben: az infláció. A jegybankoknak törvény által előírt és a társadalom által joggal elvárt mandátuma az inflációval szembeni fellépés, aminek ütemezése egy még éppen kibontakozó kilábalás és a megnövekedett államadósságok időszakában természetesen okozhat vitákat. Ezek a szigorúan szakmai alapon álló viták manapság több helyen megfigyelhetők.

Tévúton jár és hamis portékával házal az, aki az inflációt csak a jegybank felelősségeként akarja feltüntetni. Stabil és tartósan alacsony infláció csakis a monetáris, a költségvetési és a jövedelempolitika összhangja mellett érhető el, amelyet a versenyképességet átfogóan javító strukturális politika is támogat. A fenntartható felzárkózási pálya biztosításában a következő évek feladata ezen összhang újbóli megteremtése lesz - jelezte Virág Barnabás.