A múlt héten mutatták be az MNB első Fenntarthatósági jelentése, a tanulmány egyik megállapítása szerint kihívást jelent például a minőségi lakhatás elérhetőbbé tétele, illetve a tudásintenzív gazdasági növekedéshez szükséges a felsőfokú végzettségűek és a digitális kompetenciákkal rendelkezők számának növelése. Az európai uniós átlag, illetve az MNB Versenyképességi programjában kitűzött 64 egészséges életév elérése is további erőfeszítések megtételét igényli.

Most Baksay arról beszélt, hogy a jelentésben a fenntarthatóságot négy területen - környezeti, pénzügyi, társadalmi fenntarthatóság és a gazdasági növekedés fenntarthatósága - vizsgálták 108 mutató segítségével.

A jegybank ügyvezető igazgatója szerint mindezekből megállapították, hogy a magyar gazdaságot tudás alapúvá kell tenni, valamint, hogy globálisan és azon belül Magyarországon is környezeti szempontból fenntarthatóbb gazdasági növekedésre van szükség, ami zöld fordulatot igényel. A zöld gazdaságra való áttérés azonban nem csak kötelezettség, hanem lehetőség is egyben, hiszen beruházásokat teremt, innovációt és munkahelyeket igényel - tette hozzá Baksay Gergely.

A dokumentumból kiderül, hogy a magyar gazdaság az uniós középmezőnybe tartozik, az MNB mérése szerint a 15. az Európai Unió 26 tagállama között.

A fenntarthatósági jelentés összes megállapítását ebben a cikkben foglaltuk össze.