Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Összességében a vártnál is kisebb visszaesést szenvedtek el a hazai öngondoskodási piacágak – derül ki a Magyar Nemzeti Bank legújabb jelentéséből. Mint a dokumentum bemutatóján Nagy Koppány illetékes igazgató elmondta:

  • A magyar háztartások bruttó vagyona, pénzügyi eszközök és lakásállomány, 2020-ban 8,5 százalékkal nőtt, ezzel immár 110 ezer milliárdja van a magyar háztartásoknak. Eben komoly szerepet játszik a hitelmoratórium és a járvány alatti kevesebb költés, előbbiből a felügyelet már azt javasolja, hogy aki teheti lépjen ki és törlesszen.
  • A biztosítók tavalyi 4,7 százalékos díjbevétel-növekedése körülbelül a fele volt a korábbi évek dinamikájáénak. Nagy elmondása szerint ez azonban nem jelentett sem stabilitási kockázatot, sem átrendeződést a piaci szereplők súlyában.
  • A pandémia hatását az életbiztosításoknál főképp a nyugdíj ágazati új szerzések és az utasbiztosítások szenvedték meg. Az élet ági unit-linked, illetve a klasszikus termékek rendszeres díjbevétele a korábban megszokott módon nőtt, a hagyományos egyszeri díjas konstrukciók estek vissza.
  • A jegybank ágazati jövőképe szerint az uniós felzárkózáshoz minél előbb vissza kell térni az évi 8-10 százalékos bővüléshez. Nagy Koppány szerint ha megmarad a dinamika ami tavaly 1200 milliárd fölé tudta vinni az ágazati díjbevételt, elérhető lesz az MNB által kívánatosnak talált 2000 milliárdos szint is.
  • A járműbiztosítások terén most átrendeződés látszik, minden autóst arra sarkall a jegybank, hogy hasonlítsa össze a szolgáltatói díjakat, ezzel is gerjesztve a versenyt.

Magára talált a pénztári szektor

Miközben nem rég még negatív hozammal működtek, tavaly ismét pozitív tartományban tudtak tagjaiknak szolgáltatni az önkéntes pénztárak.

  • Az önkéntes pénztárak vagyona közel 1 700 milliárd forintra, tagdíjbevételei 152 milliárd forintra nőttek 2020-ban. Az önkéntes nyugdíjpénztáraknál az egyéni és munkáltatói hozzájárulások egyaránt gyarapodtak.
  • Nagy elmondása szerint ebben az is szerepet játszik, hogy immár a munkáltatók is igénybe vehetnek adókedvezményeket, így ha ez nem is a korábban megszűnt cafeteria, de juttatásként többen adják a munkavállalóiknak.
  • Stabil a szektor jövedelmezősége, nagyjából egymilliós stagnáló taglétszámmal.

Az OTP mindent visz

Nagy növekedés volt tavaly az azonnali tőzsdei forgalomban, a volatilis környezet aktivizálta a befektetőket, olyannyira, hogy közel 50 százalékos forgalomnövekedés volt, mondta Laki Gábor, a tőkepiaci és piacfelügyeleti igazgatóság vezetője.

  • A befektetési szolgáltatók összforgalma forgalmuk dinamikusan, 12,1 százalékkal nőtt, miközben az azonnali tőzsdei forgalom a Budapesti Értéktőzsdén harmadával megugrott.
  • A vezető részvények között a forgalmat tekintve változott a sorrend: a Richter megelőzte a MOL-t.
  • Az OTP változatlanul messze a leginkább meghatározó szereplője a tőzsdének, a bank részvényeinek forgalma 50 százalékkal nőtt 2020-ban.
  • Abban sem változott az arány, hogy a vezető három részvény adja BÉT forgalmának jelentős többségét, 2020-ban több mint 90 százalékát.
  • Örvendetes az MNB szerint, hogy visszaszorulóban vannak több itthoni és európai szabályozó lépés nyomán a kockázatos, CFD és derivatív termékek.
Kettősség az alapkezelőknél

Noha meglehetősen változékonyan alakultak a piaci folyamatok, Laki elmondása szerint 4 százalékkal növelték az alapkezelők a kezelt vagyont, ami egy kettősséget mutat a befektetői preferenciákban.
  • Nőtt a biztonságot kereső kötvényi jellegű alapokba befektetők aránya.
  • És nőtt az ezzel szembemenő, a részvényalapokon hozamot keresők költési hajlandósága is.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!