Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"Szembemehet a fizetési piaci rendszerek egységesítésével, így pedig végső soron roncsolhatja az innovációt és a versenyt a Facebook által vezetett libra kezdeményezése "- közölték lapunkkal a Magyar Nemzeti Banknál (MNB).

A jegybankban sem ismerik az összes részletet, az eddigiek alapján úgy gondolják, hogy a libra működése alapvetően a jelenlegi elektronikus-pénz megoldások működéséhez lesz hasonló.

Mind az azonnali fizetési rendszerek bevezetése, mind pedig az új európai PSD2 pénzforgalmi rendelet azt célozza, hogy erősödjön a verseny, átjárható szolgáltatások jöjjenek létre és könnyebb legyen az új szereplők piacra lépése. Ebben látja az MNB is a legkomolyabb veszélyét a librának.

Ezek közös jellemzője, hogy a szolgáltatók saját zárt rendszereket alakítanak ki, amelyeken belül ugyan képesek magas színvonalú szolgáltatások nyújtására, azonban csak a szolgáltatásra regisztrált ügyfelek között. Ezért ezek a megoldások hozzájárulhatnak a pénzforgalmi piac további tördezettségéhez, éppen ellentétesen azzal a szándékkal, amit a nagyvilágban és Magyarországon is a szabályozók próbálnak elérni

- mondták az MNB-ben.

Versenyt csökkenthet a Facebook terméke

Jelenleg a hazai jegybank is azt az általános irányt követi, hogy egységessé és átjárhatóvá váljanak a fizetési rendszerek. Többek között ezt nem tudták megoldani a piaci szereplők, ami miatt a nyári indulás helyett a több éves felkészülési időszak ellenére is jövő márciusra halasztották az azonnali fizetési rendszere indulását.

Emellett az elmúlt évek során az is felmerült, hogy a drága nemzetközi kártyatársaságokat megkerülve legyen egy hazai bankkártyás fizetési infrastruktúra. Ezt az MNB a nyilvánvaló magas költségeken túl épp amiatt vetette el, mert közben az egységesítés lett a fő csapásirány.

Pénzforgalmi szempontból a Facebook kezdeményezése elsősorban nem technológiailag lenne nagy változás, hanem azért, mert hatalmas ügyfélbázisa révén saját nem interoperábilis rendszerébe terelheti az elektronikus fizetési forgalom számottevő részét, így pedig csökkenhet a piaci verseny és innováció.

- közölték lapunkkal a a jegybanktól.

Pusztán a számok alapján itthon is komoly kihívója lehetne elméletben a libra forintnak, lévén majdnem hatmillió aktív magyar Facebook felhasználó van, akik így átugorhatnának egy alternatív pénzrendszerbe.

Ez persze nem ilyen egyszerű, és nem véletlen, hogy jelenleg nem is áll jól a libra. Politikusok és szabályozók világszerte kikeltek az ellen, hogy egy magáncég "betolakodna" a szuverén állami jogosultságok körébe azzal, hogy alternatív pénzt verne. A milliárdos felhasználói bázis alapján ráadásul akár a dollár uralkodói pozíciójára is veszélyt jelenthetne a Facebook pénz. Az erőteljes ellenállás miatt a libra mögött álló komoly nagypályás cégek is menet közben kiszálltak, így tett a Paypal és a két nagy nemzetközi kártyatársaság is, és folytatódik a kilépők sora.

Október végén Mark Zuckerberg, a Facebook vezetője ismét megjelenik az amerikai kongresszus előtt. Ekkor kell megnyugtatnia a döntéshozókat, hogy a libra minden szabályozói elvárásnak megfelel, és mindenhol betartják a helyi szabályozást. Ismerve a komoly elvi ellenállást, nehéz feladatnak ígérkezik a politikusok meggyőzése.

A libra mindenképp új helyzetet teremtett, amire a szabályozók látványosan nincsenek felkészülve. Itthon a pénzpiacok felügyeletét is ellátó MNB a kérdéseinkre kapott válaszok alapján továbbra is leginkább kivárna, miközben egyéb, például az adózási ügyeket érintő kéréseinkre eddig nem kaptunk választ a Pénzügyminisztériumtól.

Jelenleg elméleti ügyről van szó, aminél mégis fontos hangsúlyozni, hogy a felhasználók számát tekintve a magyar lakosság 60 százalékát érintheti.