Az, hogy egyik negyedévben kisebb, vagy egyik negyedévben nagyobb az infláció Magyarországon, az még nem veszélyezteti a fenntartható, 3 százalékos inflációs célt - fogalmazott az MNB-elnök az MTI beszámolója szerint.

A pénzügyi stabilitás megőrzését célzó feladatukat is maradéktalanul teljesítették. A magyar pénzügyi rendszer stabil volt, a bankrendszer ellenálló-képessége jelentősen megerősödött és a csalfa szereplőket a jegybank rendre "lefüleli" - tette hozzá Matolcsya, ki szerint a stabilitást mutatja, hogy a magyar fizetőeszköz 2017-ben a világ tíz legstabilabb valutája közé került.

A beszámoló szerint a jegybank érdemben volt képes támogatni 2017-ben is a gazdaságpolitikát, amelynek célja az ország fenntartható felzárkózási pályára állítása.

Az alapkamat 610 bázispontos csökkenését követően, valamint a bevezetett nem konvencionális monetáris politikai eszközök hatásaként a magyar költségvetés bruttó hazai termékhez mért kamatkiadása 2017-ben 600 milliárd forinttal volt kevesebb 2013-hoz képest. Ez a szám 2019 őszére 800 milliárd forint körül várható. Így 2017 végére 2013-tól számítva 1600 milliárd forintot takarított meg a magyar költségvetés az államadósság után fizetett kamatok révén - sorolta az elnök.

Ennyit ér egy helyes monetáris politika - összegzett Matolcsy György.

A jegybank felügyeleti alelnöksége 2017 végén 1544 intézmény prudenciális felügyeletét látta el. Az intézmények alapos vizsgálata a garancia arra, hogy sem rendszerszintű, sem egyedi kockázat nem terheli a magyar pénzügyi rendszert.

A jegybankelnök beszámolt arról is, 2017-ben döntöttek arról, hogy a Giro Zrt. vezeti be az azonnali fizetést lehetővé tévő pénzügyi rendszert. Ez jelentős lépés lesz a következő években a magyarországi pénzforgalom gyorsítására és a pénzügyi stabilitás megőrzésére - fogalmazott az elnök.