Az utóbbi napokban a 400-as szint alá erősödött a forint, csütörtökön reggel pedig – a piaci várakozásnak megfelelően – a múlt heti szinten, 9,75 százalékos kamaton hirdette meg újabb egyhetes betéti tenderét az MNB - derül ki a jegybank tenderadataiból.

A július 13-tól érvényes alapkamattal azonos szinten maradt tehát az egyhetes betéti ráta. Az alapkamatot a kamatfolyosóval együtt július 12-én emelte meg az elvileg nem kamatdöntő ülésén a monetáris tanács 200 bázisponttal 9,75 százalékosra, az egynapos betét kamata 9,25, az egynapos és egyhetes hitelé 12,25 százalékosra nőtt.

Már több mint mint nyolc hónapja tart

A csütörtökönként tartott egyhetes betéti tenderek aukcióin az alapkamattól el lehet térni, így az ezeken kialakuló, az alapkamatnál magasabb kamatszint az, ami ténylegesen érvényes a piaci működésben. Amióta ezt a lehetőséget az MNB megteremtette emelt is minden alkalommal.

  • Az MNB monetáris tanácsa 2021. november 16-án arról döntött, hogy a csütörtökönként meghirdetendő egyhetes betét kamata az alapkamat fölé is mehet. Ez egyben azt is jelentette, hogy az MNB búcsút intett a tavaly nyáron beállt konvencionális fordulatnak, amikor a kiegészítő eszközök mellett évek elmúltával ismét az alapkamat vált a központi eszközzé. Így a tényleges kamatszint az egyhetes eszköz miatt ismét eltérhet az alapkamattól. Ezeken felül az MNB a swap-eszközeit is újragondolta, a tervezett fokozatos kivezetés helyett azonnal lép, ezzel is mérsékelve bankrendszerben lévő likviditást. Mivel az egyhetes betéti tenderen jelenleg az MNB korlátlanul elfogadja az ajánlatokat, ez a kamat vette át újra az irányadó szerepet. 
  • 2021 november 18-án valóban megérkezett a következő emelés: az egyhetes betéti eszköz kamata 40 bázisponttal, 2,5 százalékosra ugrott.
  • Az irányadó kamat november 25-én 2,9 százalékra, december 2-én pedig 3,1 százalékra nőtt. A 2021. december 9-i 20 bázispontos újabb emelést az is lehetővé tette, hogy a monetáris tanács november 30-án a kamatfolyosót kiszélesítette és aszimmetrikussá tette.
  • Ezt követően december 23-án 30 bázispontos, 30-án pedig 20 bázispontos szigorítás volt, akárcsak 2022. január 6-én, így már 4 százaléknál járt a kamat. Innét egy hónapos pihenés következett, február 3-án pedig 30 százalékos emelés jött, akárcsak február 26-án. Innét következett március 3-án a 75 bázispontos ugrás, majd március 10-én jött az újabb 50 bázispont, ezt követte a március 24-i 30 bázispontos emelés, így akkor 6,15 százalékos lett a ráta. Innét emelt április 28-án újabb 30 bázispontot a jegybank, majd következett június 2-án újabb 30 bázispont és értük el a 6,75 százalékot.
  • Innét még két ugrás következett: június 16-án 50 bázisponttal szigorítottak, majd a június 30-i újabb 50 bázisponttal érkezett el a 7,75 százalékos kamat kora, amelyet július 7-től újabb 200 bázisponttal fejeltek meg.