Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A közlemény szerint a monetáris tanács döntése értelmében a jegybank lehetővé teszi a lakossági devizaalapú jelzáloghitelek kivezetéséhez kapcsolódó, hitelintézetekkel kötött (feltétel nélküli) forint/euró devizacsere (devizaswap) ügyletek teljes állományának lejárat előtti lezárását.

A 2015. áprilisban elindított, előrehozott lezárást biztosító program folytatását és érdemi kibővítését az teszi lehetővé, hogy a devizatenderek tavaly őszi elindítása és a részleges lezárási program bejelentése óta tovább javult az MNB eleve kedvező devizatartalék-megfelelése - áll a közleményben.

Az MNB felidézi, hogy az elmúlt időszakban nőttek a jegybank nemzetközi tartalékai, miközben csökkent az ország rövid külső adóssága, így tovább javult az egyébként is nagyon kedvezően alakuló jegybanki tartalék-megfelelés. A devizatartalék érdemben meghaladja a befektetők és a jegybank által kiemelten követett Guidotti-szabály alapján szükséges szintet - a devizatartalékoknak fedezniük kell az ország egy éven belül lejáró külföldi adósságát -, valamint az egyéb tartalékmutatókat nézve is jelentős mértékben a befektetői elvárások felett van, így számottevő tér van a devizatartalék egy részének felhasználására.

A korai lezárás a devizatartalék-pálya hosszú távú alakulását nem befolyásolja, csupán annak időbeli lefutását változtatja, előre hozva a devizatartalék csökkenését - hangsúlyozzák.

A program kibővítésénél az MNB figyelembe vette a bankok 2015. áprilisi lezárási tenderekkel kapcsolatos visszajelzéseit. A devizaswapok lejárat előtti lezárása segítheti azokat a bankokat, amelyek a jegybanki tendereken nem tudták deviza-lejárataikhoz pontosan igazítani a devizacserék futamidejét, illetve amelyek a korlátozó feltételek miatt nem, vagy nem az igényüknek megfelelő mértékben tudtak részt venni a korábbi lezárási tendereken. A lezárás lehetőségének kibővítése emellett hozzájárulhat a banki alkalmazkodás felgyorsításához, a külső adósság további mérséklődéséhez. A devizacserék idő előtti lezárása lehetőséget ad a jegybankmérleg gyorsabb szűkítésére is - írta az MNB.

A devizacserék lejárat előtti lezárásának technikai és operatív részleteiről az MNB a későbbiekben honlapján ad tájékoztatást.