Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Bár az olyan nagy gyártók, mint az Apple vagy a Samsung éves mobiltelefon-bemutatóit nagy várakozás előzi meg, az elmúlt évek rendre kicsivel erősebb processzorról, több memóriáról, 5G-ről, esetleg nagyobb kameraszenzorról szóltak, és be-be dobtak olyan újdonságot, amely vagy elnyerte a vásárlók tetszését, vagy nem.

A legtöbb ember számára az 1-2 évvel korábban bemutatott készülékek bőven megfelelnek és nem sietnek kisebb vagyonokat adni a legújabb modellekre. Az utóbbi megállapítás különösen igaz a nem túl fizetőképes piacokra, mint amilyen például a magyar is.

Az éves cserére a gyártók többek közt úgynevezett "trade-in" programokkal próbálják rávenni az embereket. Ennek lényege, hogy a jó állapotú egy-két éves készülékeket beveszik a felhasználóktól és - például egy előfizetési díj fejében - rendszeresen adnak helyette egy új modellt.

Éppen ez a gyakorlat az, amely hajtja a felújított okostelefonok piacát, amelyeket a gyártók szakemberei tesztelnek és hoznak újszerű állapotúra, hogy újra - immár nem egy elsődleges (észak-amerikai, nyugat-európai) piacon - adják el. Persze a gazdagabb országokban is akadnak vevők ezekre a készülékekre.

A magyarok többsége nyomja, amíg tudja

Emellett az olyan gyártók, mint az Apple a korábban bemutatott készülékeiket is kínálatban tartják, és mi sem mutatja jobban ezek értékállóságát, mint hogy jelenleg egy iPhone 13 kezdőára 800, az iPhone 12-é 700, az iPhone 11-é pedig 500 dollár Amerikában. Magyarországon ez úgy néz ki, hogy a jelenlegi legújabb 13-as széria kezdőára 335 ezer forint, a 12-é 290 ezer, tehát csak 45 ezer forinttal olcsóbb, a 11-ért pedig 215 ezer forintot kell fizetni.

Nem csoda, hogy a magyar fizetések mellett az emberek nem rohannak évente a boltokba, de még két évente sem nagyon.

A Pulzus Kutató reprezentatív felmérésre szerint a megkérdezett magyaroknak mindössze 1 százaléka cseréli évente a telefonját, 13 és 24 hónap között cserél 12 százalék, 25 és 36 hónap között, tehát három éven belül 35 százalék, és a legtöbben, 52 százaléknyian 36 hónapon túl, vagyis vélhetően addig használják, amíg el nem romlik vagy a szoftveres támogatás hiánya már zavaró.

Nem meglepő módon az idősebbek, vagyis a 60 éven felüliek körében a legnagyobb a száma azoknak, akik hosszabb ideig tartogatják a telefonokat, de a kétéves csereciklus nem a legfiatalabbak, hanem a 40-59 évesek körében a legnépszerűbb, amelynek oka vélhetően a magasabb kereset lehet.
Ennek ugyanakkor ellentmond az, hogy a kétévente cserélők között nagyobb arányban vannak az alap- és középfokú végzettségűek, mint a diplomások. Fontos megjegyezni, hogy a kutatás nem kérdezett rá a telefonok árára, tehát könnyen lehet, hogy a gyakrabban cserélők olcsóbb készülékeket vásárolnak.
A lakóhely szerinti bontásból nehéz bármilyen következtetést levonni, nagyjából kiegyenlített a csereidőszak a kisebb településen élők és a budapestiek körében is.

Ezt kell tudni a kutatásról!

A Pulzus Kutató felmérése 1000 fő megkérdezésével történt, a válaszok reprezentálják a magyar felnőtt lakosság véleményét. Ez azt jelenti, hogy az adatok nem, kor, iskolai végzettség és településtípus szerint a magyar alapsokasági adatoknak megfelelően tükrözik a felnőtt, 18 pluszos lakosság véleményét.
"Csatlakozz a Pulzushoz! Légy Te is véleményvezér!"