Idén is folytatódik a Modern városok program, amelynek jelenleg több mint száz projektje tart fejlesztési szakaszban. Minden megyei jogú városban van már elkészült projekteleme a programnak, amelynek beruházásai a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben is folytatódnak az idén - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán vasárnap megjelent videóban.

Megépült több mint 800 kilométer gyorsforgalmi út,

  • köztük Győr-Moson-Sopron Vármegye M85-ös és M86-os négysávos útjai,
  • Miskolc mellett az M30-as autóút,
  • a Viharsarokban az M44-es út,
  • Nagykanizsa M70-es gyorsforgalmi útja,
  • a Salgótarjánt és az M3-as autópályát összekötő 21-es út,
  • Szolnoknál pedig az M4-es autópálya-M0 közötti szakasz is.

Gyopáros Alpár kiemelte: a 270 fejlesztési célból 133 teljesen vagy részben megvalósult, tehát a projektek csaknem 50 százalékát már használhatják az emberek. Több mint száz projekt megvalósítása tervezés vagy építés alatt áll, és remélhetőleg hamarosan el fog készülni a nehéz gazdasági helyzet ellenére is.

Tavalyi fejlesztések Érden, Nyíregyházán, Zalaegerszegen, Tatabányán és Veszprémben

A 2022-es fejlesztések közül a kormánybiztos kiemelte az Érdi Járásbíróság és Ügyészség, a Nyíregyházi Atlétikai Centrum, a Zalaegerszegi Városi Uszoda, a Tatabányai Multifunkcionális Csarnok, valamint a veszprémi Iparos Park és Szakipark átadását.

A korábbi években elkészült már a salgótarjáni főplébánia templom és környezetének megújítása, a Debreceni Nagyerdő Program keretében strand, sétány és parkolólemez, a Pick Szeged Aréna, a szegedi és a soproni sportuszodák, a Hódmezővásárhely és Szeged közötti tram-train, a veszprémi, nyíregyházi és győri állatkertek folyamatos fejlesztése, a zalaegerszegi Innovációs Tudásközpont, valamint a Nyíregyháza és Tokaj közötti kerékpárút

- említett példákat a Modern városok program eredményeiről a kormánybiztos.