Már több mint 650 ezer bejegyezést tettek a hitelbiztosítéki nyilvántartásban, amelyből kiderül, terhel-e egy vagyontárgyat - például gépjárművet - zálogjog, lízing vagy más biztosítéki célú jog. A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) által működtetett nyilvántartást 2014-es indulása óta folyamatosan bővítik és rendszer a bejegyzett ingósággal kapcsolatban azt mutatja meg, hogy az adott tárgyon (vagy jogon, követelésen) fennáll-e valakinek a zálogjoga, illetve érinti-e lízing, tulajdonjog-fenntartással történő eladás vagy faktorálás.

Ide tartozik például egy részletre vásárolt személyautó is, amellyel kapcsolatban az eladó a vételár kifizetéséig tulajdonjog-fenntartással él. Ennek biztosítékaként jegyzik be a nyilatkozatot a nyilvántartásba, amelyhez mindkét félnek - az eladónak és a vevőnek - egyaránt be kell regisztrálnia a rendszerbe, illetve a jogosultnak hitelbiztosítéki nyilatkozatot is kell tennie. Mivel az adásvételi szerződés feltétele a nyilvántartásba vétel, a vásárló addig nem fogja megkapni a vagyontárgyat, míg be nem regisztrált a rendszerbe. E regisztrációt a közjegyzőnél lehet megtenni - hívja fel a figyelmet a MOKK.

A nyilvántartásban jelentős részben lízingelt ingóságok - ezen belül is főleg járművek - találhatóak. Idén, október végéig, már 82 ezer lízingbeadásról tettek nyilatkozatot, többet, mint 2018-ban egész évben.

A nyilvántartás használata sok kellemetlenségtől kímélhet meg például egy használt autót vásárlót. Ha ugyanis a vevő az adásvétel előtt nem néz bele a rendszerbe, és terhelten vásárol meg egy vagyontárgyat, azt a végrehajtó a korábbi tulajdonos tartozása fejében akár le is foglalhatja és elárverezheti, az új tulajdonosnak pedig nem jár kártérítés - emeli ki a kamara közleményében.

Tóth Ádám, a MOKK elnöke ezzel kapcsolatban arra hívja fel a figyelmet, hogy egy használt gépjármű vevője ilyen esetben nem hivatkozhat jóhiszeműségre, hiszen, ha megnézte volna a hitelbiztosítéki nyilvántartásban az érintett jármű alvázszámát, tudomást szerezhetett volna arról, hogy a vagyontárgyat harmadik személy olyan joga terheli, amely hátrányosan érinti az ő jogszerzését. Tóth ezért úgy véli, a hitelbiztosítéki nyilvántartás használatának ezen ingóságok vásárlása estén ugyanolyan automatizmussá kellene válnia, mint egy ingatlan vásárlásánál a tulajdoni lap lekérésének.

A nyilvántartásba való betekintés ingyenes, bárki számára könnyen elérhető az interneten, az adatok a hitelbiztosítéki nyilvántartás weboldalán keresztül lekérhetőek. A gépjárműveket alvázszám alapján lehet keresni.