A MOL korábbi tájékoztatása szerint szindikátusi és összehangoltsági szerződéseket írtak alá a Diófa Alapkezelő Zrt. által kezelt Főnix Magántőkealappal és az Indotek-Investments Zrt. által kezelt Riverland Magántőkealappal, hogy többségi befolyást és közös irányítást szerezzenek az energetikai szolgáltató és kereskedő vállalat, az Alteo Nyrt. felett.

Az olajtársaság azt írta, az Alteo egyenként 12,5 forint névértékű, névre szóló törzsrészvényeire a kötelező nyilvános vételi ajánlati ár változatlanul 3040 forint.

A felvásárlás megvalósulása lehetővé tenné a cégcsoport számára, hogy növelje jelenlétét a zöldenergia-termelésben és kereskedelemben.

A döntések összhangban állnak a vállalat 2030-as stratégiájával

Korábban már írtunk arról, hogy az ALTEO egy komplex energetikai szolgáltató, melynek üzleti aktivitása kiterjed a megújuló erőforrásokon alapuló energiatermelésre, az energiakereskedelemre, valamint az ipari energiagazdálkodási szolgáltatások területére.

Az ALTEO összes megújuló energia-kapacitása jelenleg 69 megawattot tesz ki, ebből 47 megawattot a szélenergia, 19 megawattot napenergia, további 3 megawattot pedig a vízenergia és biogázüzemek adnak.

A rendszer állandó működését 80 megawattnyi fosszilis alapú kiegyenlítő kapacitás teszi lehetővé.

A megújuló forrásokból származó energia mellett az ALTEO Nyrt. aktív az e-mobilitás és a hulladékgazdálkodás terén is, amelyek a MOL-csoport számára szintén fókuszterületeket jelentenek.

A MOL-csoport 2025-ig 1 milliárd dollárt fordít fenntarthatósági beruházásokra, és az elmúlt években is számos lépést tett azért, hogy beindítsa a körforgásos gazdaságot és támogassa a zöld energia-átmenetet. Az első naperőműveket 2019-ben helyezte üzembe, és ma már 30 megawatt kapacitású portfóliót üzemeltet Magyarországon.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!