Bruttó áron a jelenlegi árfolyam mellett valamivel több mint 4 milliárd forintot fizethet a magyar állam a spanyol Dorna nevű cégnek - számolt be a portál a jogtulajdonos által meghatározott díj mértékéről. Emlékeztetnek, hogy öt éve mintegy 9 millió dollárra becsülte a rendezők által fizetett átlagos összeget. Ennél 20 százalékkal drágább a most megadott ár.

Miközben a koronavírus-járvány nem tett jót a motorsportoknak: az utazási korlátozások miatt a turisták kiesnek a rendező országokban, a válság pedig hagyományosan hátrányosan érinti az ilyen beruházásokat.

Magyarország bő tíz évvel ezelőtt egyszer már próbálkozott azzal, hogy idecsábítsa a legfontosabb motorverseny-sorozatot, akkor azonban ez a kísérlet kudarcba fulladt - írja a G7.

A Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai minisztérium másfél éve jelezte, hogy újra belevágnának a MotoGP-futam Magyarországra hozásába, eredetileg 2022-es céldátummal. 2020 nyarán a Hajdúnánáson tető alá hozandó verseny költségei között szerepelt, hogy 65 milliárd forintból építik fel egyáltalán a pályát.

A Napi.hu júliusban közölte, hogy a kormány két társaságot is létrehozott a magyar MotoGP rendezésére és meghatározta a jogdíjat is, amely meghaladja az évi 3 milliárd forintot. A pálya üzemeltetését a 100 százalékban állami tulajdonú gazdasági társaság - a Kelet-Magyarországi Versenypálya Kft. - látja el. Ennek a jegyzett tőkéje 3 millió, míg a tőketartaléka 100 millió forint lesz. Ennek a cégnek a tulajdonosa pedig a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség átnevezésével létrehozandó Valor Hungariae Zrt. lesz. Ennek az alapítása is 103 millió forintba kerül. Azóta kiírták a pályázatot a versenyhelyszín megtervezésére is, ennek eredményét februárban hirdetik majd ki.