"A biztos megélhetés az idős embereknek is jár! Aki ledolgozott egy életet, idős korában nem nélkülözhet! Az akarjuk, hogy megszűnjön az időskori szegénység, és felzárkózzanak az alacsony nyugdíjak!" - mondta Korózs az MSZP Kormányváltást! Korszakváltást! című előválasztási programjában hangsúlyos részt képviselő nyugdíjas-politikájáról.

„Azt akarjuk, hogy az idős emberek is részesüljenek a gazdaság teljesítményéből, ezért a nyugdíjemelés meghatározásánál a keresetek emelkedését is figyelembe kell venni" - mondta Korózs Lajos a Facebookon közzétett tájékoztatójában.

Az MSZP azt akarja: a ma 28 500 forintos nyugdíjminimum emelkedjen a minimálbér legalább 50 százalékára, és a nyugdíjemelés meghatározásánál az infláció mellett a bérek emelkedését is vegyék figyelembe.

Így csökkentenék a nyugdíjas szegénységet

Az emelés bérnövekedés alapján kiszámított részét egy ideig minden nyugdíjas azonos összegben kapja meg, az alacsony nyugdíjak felzárkóztatására. A 13. havi juttatást pedig ugyancsak azonos összegben, egy, a nyugdíjrendszertől független társadalmi juttatásként.

"Azt kezdeményezzük, hogy az alacsony nyugdíjak felzárkóztatása érdekében egy átmeneti időre, mondjuk 3 évre, mindenki kapja meg az inflációnak megfelelő emelést a nyugdíjának arányában, az afeletti részt, vagyis a béremelkedés alapján járó összeget viszont egyenlően osszák el a nyugdíjasok között. Így minden nyugdíjas – az átlag felettiek is – jogosultak a nyugdíjuk reálértékének, azaz a korábbi fogyasztásuk megőrzésére. Viszont a gazdasági növekedés eredményeiből egyenlő összegben részesülve, az alacsony nyugdíjjal rendelkezők százalékosan az átlagnál nagyobb mértékben részesülnek" - fejtette ki a politikus.

Ki tud megélni 28 500 forintból?

A legalacsonyabb nyugdíjakat úgy korrigálnák, hogy a 12 éve nem emelt 28 500 forintos nyugdíjminimumot a minimálbér 50 százalékára, 65-70 ezer forintra emelnék, az ennél is alacsonyabb, korábban megállapított nyugdíjakat is kipótolva erre az összegre. "Azoknál, akik megélhetését így sem biztosítja a nyugdíja, a jövedelmet a szociális ellátórendszernek kell pótolnia" - tette hozzá Korózs.

Növelni kell a nyugdíjcélú kiadásokat, és fel kell zárkóztatni a kisnyugdíjakat, mert a nyugdíjasok relatív elszegényedése tömeges méreteket öltött az elmúlt tíz évben: a nyugdíjasok nagy többsége nehezen él meg a nyugdíjából - közölte a politikus. Igazságtalannak nevezte, hogy az átlagnyugdíjak egyre jobban leszakadnak az átlagos nettó bérektől, miközben a boltokban ugyanazt az árat fizeti mindenki.

A rokkantak ellátását a szocialisták szerint vissza kell helyezni a nyugellátások közé, és teljes kártalanítást követelnek a részükre.

"A Fidesz úgynevezett inflációkövető nyugdíjemelése nem tart lépést az élelmiszer árának növekedésével, ami egyre több idős ember létfenntartását veszélyezteti. A Fidesz-KDNP-kormány 2010 után durván beavatkozott a nyugdíjrendszerbe, és a nyugdíjasok nagy többsége számára hátrányos intézkedéseket hozott. Sokakat kiszorított a nyugdíjrendszerből, cinikus és hazug ígéretekkel megszüntette a kötelező magánnyugdíjpénztárakat, és felélte az ott keletkezett megtakarításokat" - mondta a szocialista politikus

270 ezerre tehető a szegény nyugdíjasok száma

A Fidesz csökkentette a nemzeti össztermékből a nyugdíjakra fordított összeg arányát: ez 2010-ben a GDP 11,2 százaléka volt, 2019-ben már csak 8,3 százaléka. Míg 2010-ben 26 ezer idős ember tartozott a társadalom legalacsonyabb jövedelmi tizedébe, 2019-ben már majdnem 270 ezer - olvasható az MSZP Facebook-oldalán. A nők helyzete még a férfiakénál is rosszabb, mert átlagosan 18 ezer forinttal kevesebbet kapnak kézhez, mint a férfiak.

A Fidesz nyugdíjrendszere miatt több mint félmillió nyugdíjas kap kevesebb nyugdíjat nemcsak a társadalmi, hanem a létminimumnál is. Ők ma közel háromszor annyian vannak, mint tíz éve - mondta Korózs Lajos. A nyugdíjasok közel kétharmadának a nyugdíja alacsonyabb az átlagnyugdíjnál; az átlag magyar öregségi nyugdíj a legalacsonyabb a Visegrádi Négyek országaiban fizetett átlagnyugdíjak közül.

A párt a javaslatai benyújtja a Parlament elé, "de ha nem most, 2022 után felzárkóztatjuk a kisnyugdíjakat" - mondta a politikus.