Globális felmelegedés miatt a korábban is jó vízellátottságú területek egyre nedvesebbé, a vízhiányos területek pedig egyre szárazabbá válnak. A trópusi övezetben, Amerika és Európa északi részein növekszik, míg a mediterrán régióban, Afrika és Ausztrália déli vidékein csökken az évi átlagos csapadékösszeg. A közepes földrajzi szélességeken nem tapasztalható az éves csapadékösszegek szignifikáns változása, az eloszlás szélsőségei azonban növekednek - mondta Bozó László, az MTA Víztudományi Program Irányító Testületében is szerepet vállaló akadémikus, akivel a víz világnapja és a meteorológiai világnap alkalmából jelent meg interjú az mta.hu-n.

A globális felmelegedés miatt a tengerszint emelkedése a 20. század elejétől kezdve egyre gyorsul, melynek átlagos mértéke az elmúlt évtizedben évi 3,6 milliméter volt. Bozó szerint az emelkedést nagyjából fele-fele arányban a jégtakarók és a gleccserek olvadása, illetve az óceánok felmelegedése következtében létrejövő hőtágulás okozza. A folyamatosan emelkedő vízszint azonban nemcsak a tengerszint közvetlen közelében elhelyezkedő lakott területeken, hanem az ökoszisztémákban és a mezőgazdasági művelés alatt álló területeken is visszafordíthatatlan károkat okozhat - hívta fel a figyelmet az akadémikus.

QP | Quality Placement

Veszélyben a Homokhátság

A csapadék egyre szélsőségesebb tér- és időbeli eloszlása pedig egyrészt az extrém árvizek előfordulásának valószínűségét növeli, másrészt azt is eredményezi, hogy az aszály szempontjából sérülékenyebb területek talajtakarója folyamatosan veszít nedvességtartalmából, és termőképességét elveszítve sivatagossá válhat. Ez a veszély ma már számos európai régiót is fenyeget. A szakember szerint Magyarországon a Duna-Tisza közi Homokhátságot lehet példaként említeni, ahol a talajvízszint folyamatos süllyedése mellett negatív talajtani és ökológiai változások is megfigyelhetők.

A talaj és a növényzet szárazodásától nem független jelenség az erdőtüzek kiterjedésének és intenzitásának növekedése. Európában korábban csak a dél-európai országokban jelentett problémát, de ma már a kontinens középső, sőt északi területein is rendszeres előfordulására kell felkészülnünk - mutatott rá Bozó, aki példaként Észak-Amerikát és Ausztráliát emelte ki, ahol térben és időben is egyre kiterjedtebbek lettek az erdőtüzek, amelyek a teljes erdei ökoszisztéma működését is felboríthatják.

Északabbra húzódnak a frontok

A Kárpát-medencében az éghajlatváltozás azt eredményezte az elmúlt évtizedekben, hogy a mérsékelt övi ciklonok - amelyek Magyarországon az éves csapadék jelentős részét adják - egyre gyakoribb északabbra húzódásával térségünket sokszor az időjárási frontoknak csak a déli ága érinti, így a térségünket elérő hidegfronok legtöbbször csak a szél északi irányúra fordulásást, majd a viharos szelet hozza magával, rendszerint kevés csapadékkal.

A Földközi-tenger medencéjében kialakuló mediterrán ciklonok gyakorisága is változott, elmaraduásuk szintén hozzájárul az aszályos időszakok kialakulásához. Amikor viszont ősszel a sivatagi hatás visszahúzódik, a nyáron felmelegedett Földközi-tenger jelentős mennyiségben adja át a nedvességet a hűvösebb légkörnek, és a déli részeken igen erős csapadékot adó, heves ciklonok (a hurrikán és a mediterrán szavakból medikánnak elnevezett jelenségek) jöhetnek létre. Ezekben a rendszerekben jelentős nyomásváltozás mérhető, aminek következtében ezek a jelenségek kiadós esőzéseket, igen erős szeleket és széllökéseket okoznak, igaz gyakoriságuk és pusztító hatásuk nem éri el a hurrikánokét, hiszen a kialakulás és fennmaradás geográfiai feltételei, valamint a tengervíz mélysége és termodinamikai jellemzői különbözőek - magyarázta Bozó.

Kevesebbszer sok csapadék

Az akadémikus arra is rámutatott, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat megfigyelései alapján az elmúlt 120 éves időszakban országos átlagban csökkent a csapadékos napok száma, a 20 millimétert meghaladó csapadékos napok száma viszont enyhe növekedést mutat. A napi intenzitás, más néven átlagos napi csapadékosság - egy adott periódusban lehullott csapadékösszeg és a csapadékos napok számának hányadosa - a nyári évszakban szintén nőtt. Ez arra utal, hogy a csapadék egyre inkább rövidebb ideig tartó, intenzív záporok formájában hullik - emelte ki.

Ennek hasznosulása a talajban azonban az elfolyás miatt kevésbé hatékony, mint a gyakoribb, de kisebb intenzitású csapadékoké, ráadásul a talajeróziós folyamatokat is erősíti. A hűvösebb és a melegebb periódusok a szélsőségindexek értékeiben is megnyilvánulnak, de az 1980-as évektől kezdődően szembetűnő az extrém meleg időjárási helyzetek gyakoribbá válása is - jegyezte meg Bozó.

Az akadémikus szerint az éghajlatváltozás okozta extrém időjárási körülményekre bizonyos határok között fel tudunk készülni, alkalmazkodni tudunk a változó környezethez. Az adaptációs folyamatot segítik az éghajlati modellszámítások, amelyek többek között az elkövetkező évtizedekben várható hőmérséklet-, csapadék- és aszályviszonyokra adnak számszerű becsléseket. Magyarországon az extrém vízjárás mindkét végletére, tehát az árvizekre és a tartós aszályokra is fel kell készülnünk, amelyek akár viszonylag rövid időn belül is váltakozhatnak.