Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Noha sokan kérték, Áder János államfő mégsem küldte alkotmánybírósági kontrollra az MTA megcsonkításáról szóló törvényt, hanem aláírta azt, így a döntés pontos szövege szombaton megjelent a közlönyben. Ezzel hivatalossá vált a határozat - olvasható a portál cikkében.

Ellenzéki pártok már bejelentették, hogy ha Áder nem is, ők az Alkotmánybírósághoz fordulnak.

Hiller István hétfői interpellációjában az MTA-törvényről szólva úgy fogalmazott: a kormánypárti többség a hazai és nemzetközi tiltakozás ellenére elvette a Magyar Tudományos Akadémiától annak kutatóhálózatát, azaz az MTA vagyonát ellentételezés nélkül az államra ruházták át. Hiller hangsúlyozta, nem igaz, hogy a vagyon egyébként is az államé lett volna. Az állami támogatás központi szerepet játszott az Akadémia működésében, de mint kiemelte, az MTA vagyonának egy jelentős része magánszemélyek felajánlásaiból, ajándékaiból származik.

A törvénymódosítás ellen hónapokig hadakozott a Magyar Tudományos Akadémia, amelytől Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kezdeményezésére végül elvették az akadémiai kutatóhálózatot, szemben az akadémikusok akaratával és Palkovics korábbi ígéretével.