Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Müller Cecília arról beszélt, hogy a második hullámban jelentősen nőtt a fertőzöttek és az elhunytak száma is, a járvány emelkedő, gyorsuló szakaszban van. Az egymillió lakosra vetített megbetegedési és halálozási mutatókban Magyarország az Európai Unió 27 országa közül a középmezőnyhöz tartozik; a 27-ek között a "felerésznél helyezkedik el, míg az elhunytak tekintetében is a középmezőnyben foglal helyet".

Az európai uniós átlagot a WHO (Egészségügyi Világszervezet) úgy számolja, hogy egymillió lakosra vetíti ki a különböző országok adatait. Magyarországon ezek szerint az adatok szerint a második hullámban is eredményes védekezést folytatunk - tette hozzá.

A tisztifőorvos idézte a Központi Statisztikai Hivatal csütörtöki adatközlését, amely szerint 2020 első kilenc hónapjában a halálozások száma 3,3 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év azonos időszakában. Ezzel összhangban a 24 európai ország halálozási adatait összegző EuroMomo (Eurpean Mortalitiy Monitoring Project) sem regisztrált többlethalálozást Magyarországon.

Az országos tisztifőorvos bejelentette, hogy heti jelentést vár a háziorvosoktól az influenzaoltás fogyásáról. Ahol igény jelentkezne még védőoltásra, a háziorvosok a járási hivataloktól igényelhetik azt. Ezen kívül minden háziorvoshoz eljuttatják az oltásokkal kapcsolatos tájékoztatást, útmutatást.

Hatékony védőoltások állnak rendelkezésre az influenzavírus elleni védekezéshez, és minden háziorvoshoz kiszállították a vakcinát - mondta el Müller Cecília, aki arról is beszélt, hogy az influenza elleni védőoltás a 3 év alattiak számára is biztosított. Az erről szóló sajtóhírekkel kapcsolatban "önmérsékletet kért" bizonyos sajtóorgánumoktól.

Magyarországon az elmúlt napon 2032-vel nőtt az azonosított fertőzöttek száma, és 46 beteg vesztette életét a fertőzés következtében. Kórházban 2132-en vannak, lélegeztetőgépre 197-en szorulnak.