Hiába fogadkozott Süli János, az új atomerőmű építésének ügyével megbízott miniszter, hogy szeptember végéig a projekt megkapja a létesítéséhez szükséges - a tényleges beruházási tevékenységek elindításához szükséges - létesítési engedélyt, az OAH-ban a 2020 július óta tartó vizsgálódás után nem így gondolták. Annak ellenére nem, hogy szeptember 29-én új vezetőt neveztek ki a hivatal élére - a kormányzati bürokráciában hosszú évek óta felelős beosztásokat betöltő Kádár Andreát.

Az új OAH-elnök és hivatalának első közleménye tegnap este jelent meg:

A Paks II. Atomerőmű Zrt. 2020. június 30-án nyújtotta be az új atomerőművi blokkok létesítésére vonatkozó kérelmét. Az Országos Atomenergia Hivatalnak 12 hónap állt rendelkezésére a létesítési engedélyezési eljárás lefolytatására, amelyet 3 hónappal a törvényi kereteknek megfelelően meghosszabbított.

Az engedélyezési eljárás legfőbb célja annak igazolása, hogy a létesítendő nukleáris blokkok megfelelnek a hazai, legmagasabb szintű nukleáris biztonsági követelményeknek. Ennek érdekében a hivatal az engedélyezési eljárás során igénybe vette nemzetközi és hazai szakértők támogatását is.

A benyújtott dokumentáció több tekintetben rendkívül alapos, ugyanakkor azért, hogy a hatóság meg tudjon győződni valamennyi követelmény maradéktalan teljesüléséről, néhány területen további értékelésre, elemzésre van szükség, figyelembe véve a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség a létesítési engedélyezési eljárással párhuzamosan lefolytatott missziójából származó ajánlásokat. Ennek érdekében az Országos Atomenergia Hivatal az engedélyezési eljárásban további hiánypótlást rendel el.