Az adat 2018-hoz viszonyítva enyhe növekedés, és egyben azt is jelenti, hogy Szlovákia továbbra is világelső az egy főre jutó autógyártást tekintve - áll az Inforádio beszámolójában.

Alexander Matu¹ek, a Szlovák Autóipari Szövetség elnöke elmondta, a teljes ipari termelés 49,5 százalékát szolgáltatta az autóipar, és az export 46,6 százalékát tette ki. Tavaly 113 863 új gépkocsit vásároltak Szlovákiában, 1998 darabbal többet, mint 2018-ban; a legtöbbet Pozsony, a legkevesebbet Trencsén megyében. Emellett 68 155 gépkocsit külföldről hoztak be. A regisztrált autók 60 százaléka volt újonnan gyártott.

"Átléptük a 200-as határt, ma Szlovákiában 1000 főre átszámítva 202 autó készül" - számolt be a szövetség elnöke. Országszerte 177 ezren dolgoznak az autóiparban, és az ágazat további 275 ezer munkahelyet generál. A pozitívumok ellenére azonban változásokra van szükség a versenyképesség fenntartásához.

A további fejlődést mindenekelőtt a szakképzett munkaerő tartós hiánya, a bérköltségek gyors és kiszámíthatatlan növekedése, valamint a tudományos felfedezések gyakorlati alkalmazásának elmaradása, továbbá az alternatív üzemanyagokra való átállás terén tapasztalt lemaradás gátolja.

A Manpower munkaerőpiaci társaság felmérése szerint a szlovákiai cégek 54 százaléka képtelen feltölteni teljes mértékben a munkaerőállományát a szakemberek hiánya miatt.

Az autóipari szövetség elnöke szerint a kormány egyes lépései is csökkentik a versenyképességet. Ide sorolta a szakmai párbeszéd elmaradását a minimálbér emelésénél, a munkaadók költségeinek közvetlen és közvetett emelését, és néhány mást intézkedést. A szövetség szerint ezek mind veszélyeztetik az autóipar fejlődését.