Magyarországon mintegy 5000 hektáron termesztenek kajszibarackot, ebből évente átlagosan 30 ezer tonna terem. Az idei tavaszi fagyok azonban kárt okoztak a rügyekben, emiatt jelentősen csökken az éves termés mennyisége, elképzelhető, hogy a 10 ezer tonnát sem éri el - idézi Mártonffy Bélát az MTI.

A kár főként a Somogy és Zala megyében, illetve a Duna-Tisza közében lévő ültetvényeket sújtja, míg az észak-magyarországi térséget, ahol a gönci sárgabarack is terem, kevésbé. A termésmennyiség visszaesése miatt erős a kereslet a piacon, ezért a vásárlóknak a fogyasztói árak emelkedésével kell számolniuk - tette hozzá a kertészeti osztály elnöke.

Ez a fajta rügykárosodás Magyarország mellett Görögországban, Franciaországban és Olaszországban is előfordult, Spanyolországban azonban alig éreztette hatását, így az ottani termés körülbelül 20-25 százalékkal nagyobb a tavalyinál.

A jóízű magyar kajszi Európában főként a német és az osztrák piacon keresett. Magyarországon a termés 70 százalékát az ipar használja fel, 30 százalékát pedig a lakosság frissen fogyasztja el.

Fotó: Justin Sullivan/Getty Images/AFP