Ez egy átmeneti beavatkozás szokatlan helyzetben, szokatlan időben, amit azért hozott a kormány, hogy megvédje a háztartásokat egy negatív sokktól – ezt mondta Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója az Inforádió Aréna című műsorában.

A Világgazdaság szemléje szerint Nagy Márton hangsúlyozta, nem véletlenül döntött így a kormány, ugyanis decemberben a takarmány árának emelkedése miatt tovább nőttek az élelmiszerárak, emiatt a fordulat is csak később jöhet. Leghamarabb a februári adatokban fog meglátszódni az infláció csökkenése.

Azt is hangsúlyozta, nem számít arra, hogy az érintett boltok bezárnának vagy import termékeket behoznának, szerinte egy stabil beszállító sokkal nagyobb érték, mint keresni a világ másik végén lévő beszállítót. Az árstopnál pedig nem csak arról van szó, hogy olcsóbbak lesznek ezek a termékek, hanem a jövőbeli áremelkedéstől is megvédik a lakosságot.

A vállalkozások költsége havonta az egész szektort illetően a teljes profit 5-10 százaléka lehet, ez maximum 8-10 milliárd veszteséget jelenthet három hónap alatt. Összességében együtt kell nézni ezeket az intézkedéseket, az ár, a kamat vagy az üzemanyagstop egyszerre nagyjából 2-2,5 százalékponttal hozzák lejjebb az inflációt.

Ha nem lenne az üzemanyagárakon sapka, akkor 525 forint lenne már a gázolaj és 509 forint a benzin ára.

Nagy Márton egyúttal jelezte, hogy a következő hónapok legfontosabb feladata az ár-bér spirál kialakulásnak megakadályozása lesz, szerinte azoknál terméknél, amelyeket nem érintenek ezek lépések, ott már megjelenhet, ezt pedig mindenképpen el kellene kerülni.

Rendben a hiány

Nagy Márton a februárban érkező támogatásokról elmondta, hogy a fegyverpénz és a családi adó-visszatérítés transzfernek számítanak, ezeknek csak 60-65 százalékát fogyasztja el a lakosság. Itt inkább a hitelek törlesztése jöhet szóba, vagy valamilyen megtakarítási forma, mint a babakötvény. Ugyanakkor vannak elhalasztott fogyasztások, amelyek a kiskereskedelmi forgalomban jelenhetnek meg, ráadásul ez utóbbi még mindig nem állt helyre.

Tartható az idei 4,9 százalékos hiánycél, nem kell további zárolást végrehajtani.

Nagy Márton arról is beszélt, hogy előrejelzések szóródása is azt mutatja, az idei év növekedésében van egy nagyfokú bizonytalanság.

Már a tavalyi évre is igaz volt ez az állítás, végül 6,8 százalék is lehet a növekedés mértéke. Az idei növekedés szerinte 5 százalék körül alakulhat, ami lehet akár 5,9 vagy 6 százalék is, ehhez viszont az is kell, hogy a vártnál hamarabb oldódjanak meg az ellátási problémák. Ha viszont ez csak 2023-ban történik meg, akkor az 5 százalékos vagy annál kisebb lehet a GDP bővülése.