Az összes beruházási területen szükség van támogatásra, lévén ez a gazdaságnak az a területe, ami a legkomolyabb támasza lehet a gazdasági növekedésnek - mondta a Portfolio konferenciáján Nagy Márton, a miniszterelnök gazdaságpolitikai tanácsadója.

Beavatkozás nélkül recesszió felé menne a lakáspiac

A legtöbb embert a lakossági beruházások érintik, a háztartások adják az összberuházások 16 százalékát. Nagy szerint ez a gyakorlatban a lakást jelenti, ami egyrészt beruházás, másrészt vagyonképzés. Jelenleg nem állunk jól az új lakások építésében. Ugyan erős számokat mutatnak az átadások, viszont a kiadott építési engedélyek száma 32 százalékkal csökkent az első félévben, vagyis a lakáspiac beavatkozás nélkül recesszió felé tart.

Ezen a téren lehet fontos fejlemény, hogy az újonnan kiadott engedélyekre ismét alkalmazható lesz az 5 százalékos kedvezményes lakásáfa, ezzel el lehet talán érni, hogy a lakásállomány megújítása elérje az évi 20 ezer lakást. Ideális esetben ennek a kétszerese lenne.

Vállalatoké a kétharmad

A legnagyobb részét a beruházásoknak a vállalati szektor adja 63 százalékkal, ez a szegmens egy válság idején nyilván visszavesz. Eddig rengeteg pénz, nagyjából 850 milliárd forint jutott a vállalatokhoz a különböző támogatási formákon keresztül, ez azonban eddig nem mutatkozott meg a hitelezési állományban.

Nagy szerint ezt az magyarázza, hogy az új pénzeket hitelkiváltásra, vagy meghosszabbításra használják a cégek, és lehet reménykedni abban, hogy a jövőben az állomány is növekszik, erre van is tér.

A 21 százalékos részesedéssel Magyarországnak van az unióban az egyik legnagyobb részesedése az összberuházások terén. Érdekes mód idén az első két negyedévben az állam, leginkább bázishatások miatt épp visszafogta a beruházásokat, ebből van még tér költeni.

Finanszírozás, mint dilemma

Több forrás áll, több 100 milliárd forint értékben a cégekre rendelkezésére, négy csatornán, négy különböző minisztérium felügyelete alatt. Ebben vannak uniós források, garanciák és állami termékek is, ezeknek a hatékonyabb koordinációjára kell megoldást találni.

Dilemma marad majd a beruházások finanszírozása. Új, közvetlen külföldi tőkebefektetésekre nem lehet számítani, ami FDI van, az az itt lévő cégek újra befektetett pénze. Megmaradnak a hitelek, erre van még tér is. Lehet ugyan a költségvetés terhére is költeni, de ezt nem lehet végtelenségig csinálni, az idei év eleve több év eredményét söpörte el az államadósság csökkentése terén - mondta Nagy.