Marginális hatást vár a jövő év eleji szja-visszatérítésétől a magyar tőkepiacon Kokas Norbert, a Concorde Értékpapír Zrt. értékesítési és marketingvezetője - derült ki a Világgazdaságnak adott nyilatkozatából. A kedvezményezettek közül az egy főre jutó, körülbelül 800 ezer forintos, illetve az egy háztartásra jutó 1,6 millió forintos összeg valószínűleg keveseket ösztönöz majd direkt részvénypiaci befektetésekre.

Jóval nagyobb az esélye annak, hogy a 600 milliárd forint jelentős része fogyasztásként vagy a moratóriumból kikerülő adósok hiteltörlesztéseként csapódik le. A megtakarítási részt leginkább a bankok, biztosítók tudják majd valamilyen formában – bankbetét, befektetési jegy, biztosítással egybekötött befektetési termék – becsatornázni, részükről elképzelhető februárban promóció például valamilyen díj- vagy jutalékkedvezmény formájában. Ezek mellett lehet szó állampapír-vásárlásokról, rendszeres megtakarítást kiegészítő eseti befizetésekről is

Az Államadósság Kezelő Központ egyelőre kivár. A stratégiai cél természetesen a lakossági állampapír-állomány növelése, s hogy ennek támogatására időzítenek-e februárra marketingkampányt, arról később döntenek. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. értékpapír- és derivatív kereskedés üzletágának igazgatója úgy véli akkor hozhat az intézkedés némi pluszt a hazai részvénypiac forgalmában, ha azokban a hetekben kifejezetten pozitív lesz a tőzsdei hangulat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!