Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jól járhatnak azok, akik a jövő évben szeretnék megszerezni a jogosítványt - derült ki az Országgyűlés Kulturális bizottságának meghallgatásán. Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere szerdán arról beszélt, 2018. július 1-jétől kezdve ingyenesen lehet majd KRESZ-vizsgát tenni. Hogy pontosan milyen korhatárú fiatalokat érint majd az ingyenes KRESZ-vizsga, azt egyelőre nem tudni, de a miniszter ígérete szerint a hét folyamán minden részletet közölnek majd erről - olvasható a portálon.

Balog szerdán elárulta, a jövő év közepétől vezetnék be a változást, hogy ezzel segítsék a fiatalok jogosítványhoz jutását. A vizsga díja jelenleg 4600 forint. Ennél valamelyest drágább, körülbelül 20-30 ezer forintos tétel a tanfolyamon való részvétel.

Mindez azt jelenti, hogy a jelenlegi árakkal számolva mintegy 1-4 százalékkal kerülhet kevesebbe a jogosítvány attól függően, hogy melyik autós iskolát választjuk. Hogy pontosan mely oktatási helyeken mennyibe kerül, arról itt írtunk bővebben, itt pedig arról, hogy mely autós iskolák a legjobbak most Magyarországon.