A ezredfordulót követően 2003-ig emelkedett a táppénzen lévő magyar munkavállalók száma, a táppénzes napok száma, illetve az esetek gyakorisága, ám 2003-tól a számok gyorsan elkezdtek javulni. Tíz év alatt, 2013-ra az esetek száma évi 1 millió 325 ezer esetről 825 ezerre csökkent, a táppénzes napok száma még ennél is meredekebb csökkenést mutatott: 45 millióról 20 millióra esett vissza - idézi a portál a KSH Táppénz, 2014-2016 című elemzését.

A táppénz - illetve az első 15 napra járó betegbiztosítás, amit a munkáltató fizet - munkaviszonyhoz kötött társadalombiztosítási ellátás. Ennek fényében nem meglepő, hogy a foglalkoztatási helyzet romlásával csökkent a táppénzes napok, illetve a táppénzre kifizetett összegek száma, ugyanígy 2013 után a foglalkoztatási helyzet megváltozása fordított a folyamatokon. Egyre több munkaválók lett jogosult az ellátásra, amely 2013-ra elért a válság előtti szintet, és meredeken emelkedett tovább 2014-2016 között is.

2016-ban a hivatalos foglakoztatási adatok szerint már 4 millió 325 ezer foglalkoztatott volt az országban, ami 619 ezer fővel több, mint a mélypontnak számító 2010-ben volt. A táppénzre jogosult biztosítottak száma 3 millió 473 ezer főről 4 millió 25 ezer főre emelkedett. Ezzel párhuzamosan nőtt a táppénzt igénybe vevők száma, 2016-ban a munkaválók 1 millió 160 ezer esetben vették igénybe az ellátást, szemben a mélypontnak számító 2012-es 811 ezerrel - állapítja meg a Zoom.hu.

Inkább nők vállalják be a betegszabadságot

A 2014-2016 közötti időszakban táppénzen lévők 59-60 százaléka nő volt, aminek egyik fő magyarázata, hogy a beteg gyerekkel tíz esetből kilencszer az anya marad otthon. A kormegoszlás szerint leggyakrabban a legnépesebb, 34-39 éves korosztály, legritkábban pedig az 50-54 éves korosztály vette igénybe a táppénzellátást.

Az elmúlt években meredeken emelkedni kezdtek az Egészségbiztosítási Alap táppénzkiadásai: 2014-ben még csak évi 68 milliárd forint, 2015-ben 77 milliárd, 2016-ban pedig már 89 milliárd forint ment el erre a célra. A táppénz napi átlagos összege 3082 forintról 3386 forintra emelkedett.