A felújítási munkák miatt a szakemberek mintegy negyven kereszteződésben áthangolják a közlekedési lámpákat, valamint több helyen a munkálatokra figyelmeztető, tájékoztató táblákat is elhelyeznek városszerte.

A Nyugati térnél kisebb szegély- és jelzőlámpa-módosításokat kell végrehajtani, mivel akik a Margit híd környékén közlekednek, a pesti oldalon itt fordulhatnak az Árpád híd felé, a Váci úton. Ugyanilyen változásokra kell számítani Budán a Széna téren, a Batthyány téren és az Üstökös utcában.

A Margit körúton haladók a Bem József utcán, illetve a Török utca - Üstökös utca útvonalon juthatnak le a rakpartra, hogy az Árpád híd felé haladhassanak. Ehhez kétirányúsítják Török utcát, valamint egy új jelzőlámpás csomópont alakítanak ki a Frankel Leó utca és az Üstökös utca kereszteződésében.

A Fővárosi Önkormányzat azt tanácsolja, hogy a felújítások alatt aki csak teheti használjon alternatív útvonalakat, vagy válassza a tömegközlekedést.

A felújítás alatt három alkalommal módosítják a közlekedést a hídon, a két ütem elején egy-egy hétvégét vesz igénybe az ideiglenes vágányzóna és felsővezeték átkötése. Ekkor a hídon nem haladhatnak át villamosok, 2010-ben pedig a két hídfél összeillesztésekor két hétre teljesen lezárják a forgalom elől az átkelőt.

Előzetes tervek szerint a hidat várhatóan 2010 augusztusában adják majd vissza teljes egészében a forgalomnak.