Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Közép-Európai Közvélemény-kutató Társulás (Central European Opinion Research Group, CEORG) júliusban megismételte idén januári adatfelvételét, amelyet négy közép-európai országban végzett arról, hogy milyennek vélik a megkérdezettek országuk jelenlegi gazdasági helyzetét, illetve véleményük szerint hogyan változik a következő egy évben.

Az elmúlt fél évben a cseheknél,a szlovákoknál és a lengyeleknél is pozitív irányba változtak az ország gazdasági helyzetével kapcsolatos vélemények. Januárhoz képest a csehek körében tapasztalható a legnagyobb változás, majdnem kétszeresére nőtt azok aránya, akik Csehország jelenlegi gazdasági helyzetét jónak látják. Ezzel szemben Magyarországon inkább negatív irányba változott a közvélemény: jóval kevesebben érzik úgy, hogy az ország gazdasági helyzete jó, illetve valamivel többen érzik "közepesnek", azaz se nem jónak, se nem rossznak, mint januárban.

Forrás: Tárki

Azzal kapcsolatban, hogy a következő egy évben hogyan változik az ország gazdasági helyzete, csak Magyarországon csökkent jelentősen azoknak az aránya, akik szerint a közeljövőben jobb lesz, s nőtt azoké, akik szerint rosszabb lesz. Mind a négy országban nőtt azok aránya, akik a gazdasági helyzet tekintetében változatlanságot várnak, s e véleményt osztók vannak a legtöbben mind a négy országban.

Forrás: Tárki