Nátrán Roland elmondta: "Az intézkedések legkevesebb kétharmada a kiadási oldalt érinti majd".

Idén 200-260 milliárd forint nagyságú hatást céloznak a kormányzati intézkedések, 2012-ben és 2013-ban pedig összesen nagyjából 400 milliárd forint a cél - mondta a helyettes államtitkár Bécsben, a Euromoney brit gazdasági szaklap Közép- és Kelet-Európával foglalkozó konferenciájának szünetében.

Az a legfontosabb üzenet, hogy nagyszabású, állandó intézkedésekre készülünk, amelyek főként a büdzsé kiadási oldalán alapulnak - idézte a DowJones Nátrán Rolandot.

A helyettes államtitkár hozzátette: a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakításából származó forrásokat nem vették figyelembe a tervezett intézkedésekből fakadó hatások kiszámításánál.

Nátrán Roland szerint egy úgynevezett zöld adó lehetősége is felmerült, erről azonban még nincsen kormányzati döntés.

A tervezett intézkedések érintik a közösségi közlekedést és a gyógyszertámogatásokat, és csökkentik a kormányzati adminisztráció és a munkaerő-piaci alap költségeit - mondta a helyettes államtitkár.

A kormány egyik kiemelt célja a foglalkoztatási ráta emelése a jelenlegi 55 százalékról középtávon 65 százalékra, hosszú távon pedig még magasabbra. Ugyanakkor a kormány tervezi az adóalap szélesítését is az adófizetői létszám növelése révén - mondta Nátrán Roland a DowJones hírügynökségnek.