Ujhelyi István az elmúlt időszakban számos témában fordult különféle állami szervekhez, hogy megismerhesse a járványkezeléssel kapcsolatos közérdekű információkat - így például legutóbb a covid-betegek oltottsági adatait -, ezeket azonban rendre és jogtalanul megtagadja tőle a kormányzat.

Pont egy évvel ezelőtt küldött kilenc átfogó kérdést az Emberi Erőforrások Minisztériumának az uniós vakcinabeszerzés körülményei és az abban való kormányzati szerepvállalás tisztázása érdekében.

Akkor a kormányzati kommunikáció folyamatosan azt állította, hogy az uniós oltóanyagbeszerzés elhibázott, csúszik, késik és hiányos; erre hivatkoztak többek között a kínai és az orosz vakcinák beszerzése kapcsán is - olvasható a politikus Facebook-oldalán.

A szocialista politikus szerint a kormány csak azért támadta a brüsszeli közös vakcinabeszerzést és hazudott annak részleteiről, mert így akarta elfedni a „mutyigyanút” az uniós engedélyek hiánya miatt jelenleg is komoly problémákat okozó keleti oltóanyagok beszerzését.

Többek között arra várt választ az EMMI-től, hogy ki képviselte a magyar kormányt a közös vakcinabeszerzést felügyelő uniós irányító-bizottságban, az illető a kormányzati kritikákkal összhangban tett-e bármilyen kifogást az eljárás során, illetve milyen adatok szerepelnek a kormány által a vakcina-gyártókkal közvetlenül kötött szállítási dokumentumokban. Utóbbi kapcsán a politikus megjegyezte, hogy a Fidesz-kormány mindvégig azt állította: késnek a brüsszeli vakcinaszállítmányok, holott épp ezek a ki nem adott dokumentumok igazolhatják, hogy a kormány pontosan tisztában volt a szállítási határidőkkel.

Ujhelyi tájékoztatása szerint a NAIH részletes vizsgálata azt állapította meg, hogy az EMMI alaptalanul tartotta vissza a kikért adatokat és információkat: teljesen hibásan hivatkoztak például arra, hogy a kormánydelegált személyének megnevezése „veszélyeztetné a Minisztérium törvényes működési rendjét”. A NAIH szerint alaptalanul hivatkoztak titoktartási kötelezettségre a kormánydelegált esetleges kifogásainak nyilvánosságra hozatala kapcsán is, ahogyan üzleti titokként sem kezelhetik a tárca birtokában lévő szállítási dokumentumok egészét, esetleg csak egyes részeit.

A NAIH által készített jelentés szerint a hatóság eredménytelenül szólította fel többször is az EMMI-t a kért adatok és információk megosztására, „a Hatóság és a Minisztérium álláspontja sajnos nem közeledett”.