Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az elmúlt napok kánikulai időjárása után hétfő éjszaka egy átvonuló hidegfront hozott átmeneti felfrissülést. Míg jelentősebb csapadékot inkább csak az ország nyugati harmadán okozott, a szél országszerte megerősödött, sőt a magasabban fekvő területeken viharos széllökések is előfordultak - írta keddi összefoglalójában az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Budapest János-hegyen például 23,9 m/s-os, 86 km/h-s szélsebességet mértek, ez pedig új fővárosi napi szélrekordot jelent. A korábbi csúcstartó Budapest belterülete volt, ahol 2009-ben, ugyanezen a napon 22,9 m/s-t, 82 km/h-t jegyeztek fel. 

A szélsőségek válogatása és ellenőrzése a mérések kezdete óta tart, ennek ellenére előfordulhat, hogy a bemutatottnál szélsőségesebb értékek is bekövetkeztek, vagy esetleg hibás érték maradt az adatok között, különösen a múlt század első felében, amely időszakról túlnyomó részben csak kéziratos formában vannak adataink.

A meteorológusok írásából kiderül továbbá, hogy az abszolút szélsőértékek, vagyis az eddig mért legnagyobb, legkisebb értékek rendszerint csak egy-egy földrajzi helyre és nagyon rövid időszakra vonatkoznak. Ellenőrzésük és elfogadásuk ezért mindig részletes vizsgálatot igényel. Bekövetkezésük gyakran különböző meteorológiai jelenségek véletlenszerű egybeesésének és bizonyos lokális hatások megerősödésének következménye. Az is előfordulhat, hogy a mérés körülményeinek megváltozása, vagyis az eredeti adatok inhomogenitása miatt képvisel rekordot az idősor egyébként átlag körüli eleme.