Éjszaka változóan felhős lesz az ég, főként nyugaton fordulhat még elő néhol zápor, zivatar. Holnap a gomoly-, illetve a délután nyugat felől átvonuló fátyolfelhőzet mellett többórás napsütés valószínű, eleinte északon, délután, este szórványosan alakul ki zápor, zivatar.

A zivatarok a késő esti órákra várhatóan legyengülnek illetve feloszlanak, addig azonban főként az északkeleti, keleti területeken még a villámtevékenység mellett átmeneti viharos szélrohamokra (60-90 km/h) is van esély. Hajnalban az északi területeken dörrenhet meg kis eséllyel az ég. Vasárnap összességében a szombatinál kevesebb helyen alakulhat ki zivatar, hevesebb kísérőjelenségekre pedig késő délutántól a nyugati határ közelében lehet számítani.

Szombaton az ország északkeleti felének kivételével 25, 26 fok körül alakult a napi középhőmérséklet, vasárnap pedig a délnyugati, nyugati megyékben néhol már 27 fok fölé emelkedhetnek az értékek.

Holnap többnyire mérsékelt marad a változó irányú szél. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lesznek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 14 és 20 fok között várható, de északkeleten kissé hűvösebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 29 és 35 fok között valószínű.