Gyakornokokat toboroz a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) olyan egyetemekről, amelyek informatikai képzéseket nyújtanak – írja a Haszon.hu.

Minderre azért van szükség, mert a NAV adatbázisának a mérete közel akkora, mint amennyi helyet 250 évnyi HD minőségű film foglal el. Ezt az adatmennyiséget fel kell dolgozni.

A NAV Informatikai Intézetének gyakornoki programjában jelenleg hét hazai felsőoktatási intézménnyel működik együtt, köztük két budapesti egyetem mellett a szegedivel, a győrivel, a kecskemétivel, a miskolcival, a veszprémivel, valamint a szegedivel.

Az adóhivatali gyakornoki program a végzősöknek, illetve a pályakezdőknek is kínál szakmai tapasztalatot például a programozás és a tesztelés területén. A fiatalok fizetést is kapnak: a díjazás óránként 1500, havonta maximum 120 ezer forint. A gyakornoki időszak legfeljebb egy évig tarthat, utána a NAV eldönti, kínál-e állást az érintetteknek.

Eljött a legfontosabb adózási határidő

Idén több mint 5,6 millió embernek készítette el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a személyi jövedelemadó (szja) bevallási tervezetét. Március 15-től már elérhetőek a NAV által elkészített adóbevallási tervezetek. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy március 15-től a központi azonosítási ügynök (KAÜ) azonosító segítségével bárki megnézheti a saját, 2022-re vonatkozó adóbevallási tervezetét az eSZJA-portálon. Aki egyetért a tervezet adataival és azt nem kell semmivel kiegészítenie, annak nincs további teendője, május 22-én a tervezete érvényes szja-bevallássá válik.