Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés büntette miatt rendelt el nyomozást a Budapesti IX. kerületi Ügyészség a Magyar Tenisz Szövetség vonatkozásában, áll egy, a hvg.hu birtokába jutott ügyészségi értesítésben.

A portál úgy tudja, gazdálkodási ügy borzolja a kedélyeket. Egy tagszövetség tett feljelentést, amit az ügyészség megalapozottnak talált. A probléma része, hogy a teniszszövetség nem teszi közzé 2017 áprilisa óta az elnökségi döntéseket, és a közhasznúsági jelentéseket, így nem lehet utánajárni bizonyos döntéseknek. Pedig nem kis pénzzel gazdálkodiknak teniszberkekben: az utóbbi időben 7 milliárd forint állami pénz áramlott ebbe a sportba. A hvg.hu forrásai szerint nem véletlen, hogy a hét elnökségi tagból négyen lemondtak vezetői posztjukról.

A konkrét üggyel kapcsolatban azt írják: megalakult egy cég, amelyben a szövetség egyik tisztségviselője a tulajdonos, és amelynek átutalt a szövetség egymilliárd forintot egy feladat elvégzésére.

Korábban többen bírálták a szövetség gazdálkodását és tevékenységét - jegyzi meg a hvg.hu.

Az ügyben keresték Richter Attila teniszszövetségi főtitkárt, és az Emmit is, de választ nem kaptak kérdéseikre.

Képünk forrása: Pixabay