Az uniós források felhasználásáért felelős miniszter, aki a Hír TV-nek nyilatkozott azt mondta: a magyar kormány kompromisszumos csomagja már Brüsszelben van.

A ügyről azt kell tudni, hogy az uniós források védelme érdekében a tagállamok többek között olyan döntést hoztak tavaly decemberben, hogy az EU nem köthet új szerződéseket a magánalapítványi formában működő egyetemekkel. Többek között azért, mert a kuratóriumokban politikusok is ülnek és ez összeférhetetlenséget jelent. Navracsics Tibor ebben az ügyben, idén januárban tárgyalt két uniós biztossal, Mariya Gabriel innovációért, kutatásért, kultúráért, oktatásért és ifjúságért felelős, illetve Johannes Hahn költségvetésért felelős testületi taggal, akiktől azt kérte és rajtuk keresztül az Európai Bizottságtól, hogy világos kommunikációval erősítsék meg az elhangzottakat, és növeljék a bizalmat a programokkal kapcsolatban – foglalta össze az előzményeket a Magyar Nemzet. 

A Hír TV-nek most a miniszter kifejtette:

Mi most elküldtük a hivatalos ajánlatunkat is, amely az összeférhetetlenség vonatkozásában az államtitkári szinttől felfelé nyilvánítaná összeférhetetlennek a kuratóriumi tagságot a hivatalos tisztséggel

Másrészt – tette hozzá Navracsics Tibor – a mandátum időtartamára vonatkozóan hat- és még egyszer újraválasztható hatéves időtartamot ajánlunk fel az Európai Bizottságnak kompromisszumos megoldásként

A miniszter kiemelte azt is: a korábbi ígéretei a bizottságnak arról szóltak, hogy akár már idén április-májusban döntés születhet arról, hogy ténylegesen megérkeznek-e az európai uniós források Magyarországnak.

– Vagyis én abban bízom, hogy ha tartják ezt a korábbi ígéretüket, akkor a nyáron már kaphatunk uniós forrásokat – tette hozzá a Navracsics Tibor.