A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) matricakampánya 2017 óta hívja fel a szülők és a gazdák figyelmét arra, hogy a hőségben ne hagyják gyermekeiket és házi kedvencüket az autóban. A nyár beköszöntével a hivatal ismét elindította matricaigénylő felületét, hogy minél több helyen megjelenhessen a kulcsfontosságú, figyelemfelkeltő üzenet.

Még csak kánikula sem kell ahhoz, hogy a napon álló, zárt autóban akár 10 perc múltán életveszélyesen magas legyen a hőmérséklet. 30 Celsius-fokos melegben pedig ugyanennyi idő alatt 70 fokosra forrósodhat az autó belseje. Az ennyire magas hőmérsékletnek kitett kisgyermek vagy háziállat szervezetét rövid időn belül súlyos egészségkárosodás érheti, s akár halállal is végződhet a pár percnyi figyelmetlenség.

A tragédiák megelőzése, a minél hatékonyabb figyelemfelkeltés érdekében a Nébih idén is várja azon vendéglátó- és kereskedelmi helyek, valamint magánemberek jelentkezését, akik készek jól látható helyre - például az üzletek bejárati ajtajára - kiragasztani a „Ne hagyj az autóban” matricát. Az igényeket az erre létrehozott - portal.nebih.gov.hu/ne-hagyj-az-autoban - oldalon lévő űrlap kitöltésével jelezhetik.

Ha mégis megtörténne a baj, nem árt tisztában lenni a hőguta tüneteivel és a teendőkkel.

A hőguta tünetei kutyáknál: 

 

  • ijedt és zavart a tekintete;
  • nyugtalan vagy elfekszik;
  • zihál, szaporán lélegzik, fújtat;
  • csorog a nyála vagy hány;
  • a testhőmérséklete 42 Celsius-fok fölé emelkedik.

 

 

 

 

Elsősegély hőguta esetén

 

A cél a testhőmérséklet gyors és hatékony csökkentése, míg a kutya eljut az állatorvoshoz. Különböző módszereket lehet alkalmazni nedves textillel (lepedővel, törölközővel) be lehet tekerni a kutya testét vagy fokozatosan csökkenő hőmérsékletű vízzel lehet hűteni. Jó szolgálatot tehet a benzinkutakon vásárolható, nagy jégkockacsomag is, amelyből párat (testmérettől függően) a kutya teste köré lehet tenni. 

 

 

 

A Nébih újra felhívja a figyelmet a következőkre: 

 

  • Soha ne hagyja senki az állatot a tűző napon kikötve vagy kocsiba zárva!
  • Kánikulában ne szabad futtatni a kutyákat, sétálni is csak a kora reggeli és esti órákban érdemes elmenni. 
  • A szívbeteg és az idős kutyákra különös gondot kell fordítani, hiszen ők érzékenyebbek a melegre.
  • Ha a kertben, szabadon tartott kutyáról van szó, akor mindig biztosítani kell neki árnyékos, hűvös helyet, ahol a hőség elől menedéket talál.
  • Mindig legyen az itatótáljukban friss ivóvíz!
  • A nagy melegben a kutyák étvágya is lecsökken, ezért etetni több részletben, az esti és a reggeli órákban célszerű.