Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nem ajánlja Jakab Ferenc virológus, a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratóriumának igazgatója, hogy három-négy havonta beoltassuk magunkat a koronavírus ellen, mert nem tudjuk, hogy az immunrendszerünk miként fog erre reagálni - mondta az InfoRádiónak.

Nem biztos, hogy mindenkinek szüksége van a negyedik oltásra

– figyelmeztetett. 

A virológus kifejtette, hogy az első két oltás volt az alapoltás, azok nagyon fontosak, a harmadik oltás megléte pedig kritikus a teljes védettség kialakítása szempontjából. A negyedik oltást a krónikus betegeknek és az idősebbeknek ajánlja, illetve azoknak, akik már régen kapták meg a harmadik oltást.

Kiemelte:

az évente egyszeri ismétlő oltás, mint ahogy az influenza esetében ez megtörténik, bőven elegendő lesz a tartós immunválasz és védekezés fenntartására.

A célzott omikronspecifikus oltásról azt mondta, a vakcina elkészült, de azt nem lehet tudni, hogy mikortól lesz itthon alkalmazható.