Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Napi Gazdaság pénteki cikke

A csalásokból származó 273,9 millió forint kár 3 százalékkal magasabb, mint az év első hat hónapjában keletkezett 266 milliós érték. Érdekes ugyanakkor megfigyelni, hogy a megnövekedett kárérték ellenére a leírt veszteség csak a keletkezett kár 87,22 százalékát teszi ki, azaz az érintettek (egyelőre) csak 239 millió forintot írtak le kárként, míg az első félévi csalások után még 240,8 millió forintot.

A csalások egyre kisebb része köthető az elfogadó bankhoz: az első félévben a veszteség 24,3 százalékát kellett az elfogadó banknak viselnie, ez az év végére azonban 15,3 százalékra szelídült, a kibocsátó bankot terhelő kár pedig 54,4 százalékról 64,5 százalékra ugrott. (A chipmigrációból kimaradó bankoknak a szabályok szerint viselniük kell a kártyacsalásból eredő felelősség döntő részét − ez is oka lehet a chipesedés elmúlt hónapokban tapasztalt felfutásának.) A hibázó − például a kártya mellett pin-kódot is tartó − ügyfelekre az első félévi 51,4 millió forint után a második hat hónapban csak 48,2 millió forint kárt szignáltak ki a bankok.

Nagy László Nándor

 

Bankkártyás csalások
2010. I.2010. II.
Csalárd tranzakciók száma60775667
Összes kár (millió forint)265,947273,910
Forrás: MNB