Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egy 59 kínai városban és közel 13 ezer amerikai lakóterületen végeztek adatgyűjtést nyomán kiderült, hogy a 22 Celsius-fokos átlaghőmérséklethez közelebb eső vidékeken felnövők barátságosabbak, az érzelmi stabilitásuk magasabb és lelkiismeretesebbek is, szemben azokkal, akik szélsőségesebb (akár hidegebb, akár forróbb) tájain élnek a bolygónak.

A szélsőségek pedig jobban megviselik az emberi pszichét. Ennek egyik jól megfigyelhető példája a szezonális affektív zavar (SAD), amely az évszakok változásához kapcsolódik. Előfordulhat tavasszal vagy nyári időszakban is, de jellemzően a tél érkezése, a rövidülő nappalok és a hideg beállta az, ami sokak vállára nehéz lelki terhet helyez.

Míg az év első felében a napsütéses napok száma magas, június 21-én, a nyári napfordulóval megfordul ez a tendencia és a nappalok ismét rövidülni kezdenek. Ebben az időszakban - a depresszióhoz hasonlóan - motivációvesztéssel és állandó kimerültség-érzéssel járó tünetek előfordulhatnak, koncentrációzavarral, reménytelenséggel, bűntudattal kísérve - írta a biztosító.

Az időjárás hatással van a hangulatunkra, az életkedvünkre, és arra is, hogyan viszonyulunk embertársainkhoz. Mindezen túlmenően a természet fizikai hatást is gyakorolhat életünkre: egy komoly jégeső, vagy az elmúlt hetekben is jelentkező viharok nagy károkat okozhatnak számunkra.

A magyarok a jelek szerint érzékelik, hogy az időjárási jelenségek kockázatot jelenthetnek otthonukra és szabadidős tevékenységeikre, szabadságunkra egyaránt.

A Fotó forrása: Shutterstock