A 2021-es költségvetés új kiadási tételt tartalmaz: az autó-motor sportra a kormány 36 milliárd forintot kíván elkölteni - írja a G7. Eddig az ilyen célra kifizetett összegeket külön jogcímen utalták ki, így nem volt annyira feltűnő, hogy ilyen jelentős összeget költenek egy olyan ágazatra, amiben nem igazán van keresnivalója az államnak, legalábbis a fejlett országokban ez egy olyan szórakoztató tevékenység, amit a piac finanszíroz.

A 36 milliárd forint nagyságrendjét szemlélteti, hogy a gyermekek otthongondozási díjára 28,4 milliárdot költ a magyar állam, míg ápolási díjra alig 21,1 milliárdot. Az autó-motor sport elnevezésben a sport félrevezető lehet: a kormányzat sem olyan versenyként tekint erre, mint más, a fiatalokat mozgásra sarkalló versenysportokra, hanem a gazdaságfejlesztés fejezet egyik alfejezeteként szerepeltetik.

Kérdés, hogy mi szükség van ennek állami támogatására, hiszen nem véletlenül nem működik ilyen rendszer a világon máshol. Egy hazai bajnokságban is több millió forint egy-egy évad költsége, a jelentősebb nemzetközi bajnokságokban – ahova talán 10 év befektetés után juthat el egy versenyző – minden egyes év százmilliókban mérhető.

Míg focistáknál lehet azzal számolni, hogy a nevelő egyesület pénzhez jut a játékos eladásával, az autó-motor sportban nincs ilyen lehetőség. Ha az angol betűszóval rövidítve HUMDA (Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt.) százmillióival valaki jól teljesít, abból az adófizetők egy fillért sem kapnak vissza. Ez a cég a költségvetési törvény tervezete szerint jövőre 15,9 milliárd forintot vihet el.