A Magyar Közlönyben megjelent rendelet a bevezetőben sorra veszi, hogy ki mindenki lehet sportlétesítmény üzemeltetője. Ide tartozik az 

  • az állami, illetve önkormányzati tulajdonban lévő,
  • a közérdekű alapítvány által üzemeltetett,
  • a központi költségvetési forrás igénybevételével megvalósított, továbbá
  • a sportakadémiát és kiemelt régiós alközponti sportlétesítményt üzemeltető.

Az üzemeltető a sportlétesítmény üzemeltetésének tervezett felfüggesztését megelőző 10 munkanappal megelőzően köteles a sportpolitikáért felelős miniszter részére bejelenteni a felfüggesztésre vonatkozó döntést. (Jelenleg Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter felel a kormányban a sportért.)

A bejelentésben meg kell jelölni 

  • a sportlétesítmény üzemeltetése felfüggesztésének okát, kezdetét és tervezett időtartamát,
  • az üzemeltetés felfüggesztésével hátrányosan érintett sportszervezetek körét,
  • a sportlétesítmény látogatói létszámának a tervezett felfüggesztést megelőző két naptári hónapra vetített átlagát,
  • a sportlétesítmény üzemeltetésének megelőző két havi, illetve a megelőző naptári év ugyan ezen időtartamára eső naptári hónapra vonatkozó költségét,
  • a felfüggesztés elmaradása esetén felmerülő azon költségeket, amelynek biztosítására az üzemeltető a rendelkezésére álló erőforrások terhére nem képes,
  • a sportlétesítmény harminc kilométeres körzetében található, ahhoz hasonló jellegű használatra alkalmas létesítmény nevét és címét.

Egy másik rendeletben a kormány felmentést ad bizonyos sportlétesítmények üzemeltetőinek  a 18 fokos felfűtési korlát alól.

Erre két esetben van lehetőség:

  • az adott sportágra vonatkozó országos vagy nemzetközi szakszövetségi előírások alapján - az edzés és a verseny körülményeire való tekintettel - 18 Celsius-foknál magasabb léghőmérséklet biztosítása szükséges, vagy
  • nem üzleti célú közösségi, szabadidős vagy kereskedelmi célú szálláshely-szolgáltatást is biztosít az üzemeltető.

Mindkét jogszabály péntektől hatályos.