Franciaországban a politika és a sajtó képviselői nem fogalmazhatnak meg semmilyen elvárást egy ügyben anélkül, hogy ezért utána ne kelljen felelősséget vállalnia - olvasható a magyarorszag.hu-n. Magyarországon a szólásszabadságra vonatkozó magyar alkotmányos gyakorlat nem teszi lehetővé az unió több tagállamában jelenleg is hatályos, igazságszolgáltatást védő rendelkezéseket. Vagyis bárki szabadon bírálhatja a sajtóban a bírák tevékenységét - akár konkrét ügyben is. Lomnici Zoltán szerint ugyanakkor az igazságszolgáltatást bírálóknak is figyelemmel kellene lenniük bizonyos korlátokra, ezért az etikai kódexben indokolt lehet rögzíteni például azt, hogy ha egy bírósági ügyben az egyik oldalt megszólaltatják, akkor lehetővé kellene tenni az ellenérdekű fél, illetve a bírósági szóvivő reagálását is, továbbá, hogy folyamatban lévő ügyekben a politika ne fogalmazzon meg elvárásokat a bíróságokkal szemben. A főbíró emlékeztetett arra, hogy az EU-ban a bírói függetlenség biztosítása minden szempontból fontos, valamennyi tagállam védi az igazságszolgáltatást a nyomásgyakorlás valamennyi formájától. A strasbourgi székhelyű emberi jogi bíróság rámutatott arra is, hogy az igazságszolgáltatási érdekek védelme büntetőjogi eszközökkel is biztosítható.