Az épület-korszerűsítéseket kellene ösztönözni Aszódy Tamás szerint, aki úgy véli, ez megoldást jelenthetne a történelmi mélypontra zuhant hazai építőipar fellendítésére is. Nálunk az ipari és a kereskedelmi épületekkel összefüggő munkáknak mindössze öt százalékát teszik ki a rekonstrukciók. A lakások esetében ennél ugyan jóval nagyobb a felújítási arány, de ez is jelentősen csökkent az előző évekhez képest. Emiatt alig számíthatnak megrendelésekre a korszerűsítési munkákra szakosodott vállalkozások - vélekedett a Knauf építőipari alapanyaggyártó hazai leányának ügyvezetője. Az elmaradó felújítások más gondokat is felvetnek, hiszen az elavult technológiával készült házak "falják" az energiát. Éppen ezért a szakember nem tartja szerencsésnek, hogy ötszázalékosra csökken a távhő áfája, így ugyanis konzerválódik az elavult konstrukció, marad a pazarló felhasználás. Aszódy véleménye szerint az áfacsökkentéssel a meglévő, energiatakarékosságra ösztönző pályázati rendszerek is veszítenek a hatékonyságukból.