Várady Zoltán bírósági végrehajtó úgy fogalmazott, az idő pénz, a gyorsaság pedig mindig nagyon fontos a követelések behajtásánál. Tapasztalatai szerint sokszor túl későn kezdeményeznek a hitelezők végrehajtási eljárást, s ha közben kiürítik a céget és már nincs mit behajtani, az nagyon kötlségessé teszi az eljárást.

Hozzátette, míg a felszámolóknak korlátozottak a lehetőségei az adósok vagyontárgyainak felkutatásában, a bírósági végrehajtók több eszközzel rendelkeznek, a Takarneten (ingatlannyilvántartás) mind természetes személyre, mind cégnévre rákereshetnek és a törölt tételeket is megnézhetik.

Boros András felszámolóbiztos arról beszélt, hogy noha a nemfizetés kockázatát nem lehet teljesen kiküszöbölni, de fel lehet, és kell is rájuk készülni. E kezelés célja a kockázatok csökkentése, az eszköze pedig a követeléskezelési protokoll. Arra is rámutatott, hogy meg kell különböztetni a gazdasági ellehetetlenülésből, illetve a csalárd eljárás végeredményeként kialakult helyzeteket, mivel  mindkét esetben másként kell viselkedni. Akiknél a gazdasági ellehetetlenülés az ok, azok a működés fenntartásában, a  reorganizációban érdekeltek, a csalárd eljárásoknál ez nem értelmezhető, ezért nagyon figyelni kell a jogi lépések időben történő megtételére.

Aki előbb lép, pénzhez juthat

Antolik Gyula, a Credit Controll ügyvezetője szerint, aki időben lép, az fog hamarabb a követeléséhez jutni. Ott dől el, hogy valaki fizet, vagy nem, amikor kiválasztjuk az adott céget, akivel szerződünk. Nem elég ránézni a céginformációs adatokra, hanem hanem érdemes jobban beleásni magunkat és a mérlegadatokat is ellenőrizni - hangsúlyozta Antolik.

Úgy látja, ma rengeteg olyan vállalkozás működik Magyarországon, amelyiknek a saját tőkéje negatív, amire sokan nem figyelnek oda, pedig ez egy figyelmeztető jel. Az üzletkötő személyes benyomásait és javaslatát is figyelembe kell venni az üzletkötésnél. Sőt, mint hozzátette, érdemes az értékesítő jutalékrendszerébe foglalni,  hogy mit kell tennie a behajtás érdekében, illetve a behajtás költségeivel csökkenteni a jutalékát.

A szakemberek egyöntetű véleménye alapján a partnerek előminősítése, a számlák sorsának első pillanattól való nyomon követése, az eljárások mielőbbi megindítása alapvető, illetve ha már előáll a nemfizetés, akkor a megegyezésre való törekvés kecsegtet leginkább a követelés eredményes behajtásával.