Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az euróövezet 19 tagállamában átlagosan 1,6 százalék volt a betöltetlen munkahelyek aránya a július-szeptemberi időszakban, csökkent a második negyedévben mért 1,7 százalékhoz képest. Egy évvel korábban, 2015 harmadik negyedévében 1,5 százalék volt az arány.

Az Európai Unió 28 tagállamában 1,8 százalékot tett ki az üres állások aránya, ugyanannyit, mint az első és a második negyedévben, de magasabb volt az egy évvel korábbi 1,6 százaléknál.

A betöltetlen munkahelyek aránya a harmadik negyedévben Csehországban volt a legmagasabb, 3,1 százalék, majd Belgium következett 2,9 százalékkal, az Egyesült Királyság 2,5 százalékkal és Németország 2,3 százalékkal.

A legalacsonyabb arányt Portugáliában és Spanyolországban regisztrálták, 0,7 százalékot, míg Görögországban, Bulgáriában és Lengyelországban 0,8 százalékos volt a ráta.

Magyarországon az uniós átlagnál magasabb, 2,0 százalék volt a betöltetlen munkahelyek aránya a harmadik negyedévben, magasabb a második negyedévi 1,9 százaléknál és az egy évvel korábbi 1,6 százaléknál.

A harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz képest az unió 28 tagállamából 23-ban nőtt a betöltetlen munkahelyek aránya, ötben nem változott. A legnagyobb növekedést Lettországban regisztrálták, 1,2 százalékpontot, azt követően Csehországban 0,8 százalékpontot, valamint Cipruson 0,7 százalékpontot.